Pesti Srácok

Az iraki kormányerők már a moszuli egyetemen vannak, és három városrészt is elfoglaltak

Az iraki kormányerők már a moszuli egyetemen vannak, és három városrészt is elfoglaltak

Az iraki hadsereg különleges egységei behatoltak péntek reggel a moszuli egyetemre - tudatta pénteken az iraki hadsereg két tisztje, akik szerint ez jelentős taktikai eredmény az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban – közölte az MTI az AP híre alapján.

A nyilatkozók arról számoltak be, hogy a kormánycsapatoknak sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a Tigris folyó keleti partján fekvő komplexum egy részét és a környező területeket. Ezenkívül visszafoglaltak a dzsihadistáktól három keleti városrészt, al-Zadriát, an-Naszrot és al-Fajzálját is – jelentette Abdul Amír Rasid, az iraki offenzíva parancsnoka. Elmondta, hogy az iraki katonák súlyos veszteségeket okoztak az Iszlám Államnak.

Az iraki erők a héten jelentették be, hogy sikerült elérniük a Tigrist, csütörtökön pedig azt közölték, hogy a várost északról és keletről ostromlónak, akiknek sikerült egyesülniük. A moszuli egyetemet korábban helyi főhadiszállásaként használta az Iszlám Állam. Az iraki kormányerők azt gyanítják, hogy a terroristák a létesítmény laboratóriumában vegyi fegyvereket állítottak elő.

Moszult 2014-ben rohanta le az Iszlám Állam, megfutamítva a kormánycsapatokat. A bagdadi vezetés tavaly októberben indította meg a hadműveletet az egykor az ország második legnépesebb településének számító város felszabadítására.

PestiSracok facebook image

Vezető képünkön egy iraki katona látható harci járművén Moszulban. Fotó:MTI/AP/Hálid Mohamed

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.