Pesti Srácok

Bécsben robbantott volna – az utolsó pillanatban fogták el a terroristát

Bécsben robbantott volna – az utolsó pillanatban fogták el a terroristát

Terrorizmus gyanújával tartóztattak le egy férfit pénteken délután Bécsben – erősítette meg a helyi rendőrség a Kronen Zeitung című osztrák lap értesüléseit. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint az elmúlt napokban több jel is arra utalt, hogy merényletet terveztek Bécsben. Az osztrák hatóságokat külföldi titkosszolgálatok értesítették minderről.

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter péntek esti sajtótájékoztatóján megerősítette a rendőrség bejelentését. Azt közölte, hogy a letartóztatott egy 18 éves osztrák férfi, aki bevándorló vagy bevándorlók Ausztriában született gyereke. A miniszter tájékoztatása szerint az elfogott férfi bejelentett lakhelye Bécsben volt, azonban konkrét címet nem közölt. Sobotka indoklása szerint a nyomozást nem akarják veszélyeztetni azzal, hogy idő előtt hoznak nyilvánosságra információkat.

– mondta Sobotka. A miniszter egyúttal korábbi javaslatára, a bűnelkövetők fokozott megfigyelésére hívta fel a figyelmet.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

A férfit este hat órakor fogta el a Cobra speciális egység Bécs Favoriten negyedében. A lap szerint az elfogott férfi egy albán radikális csoport tagja, és szimpatizál az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.Pénteken utazott be Ausztriába és január 15. és 30. között tervezett támadást végrehajtani.

A Kronen Zeitung beszámolója szerint a férfi Németországban maga készített robbanótöltetet a bécsi merénylethez. Ezt az értesülést azonban a hivatalos források eddig még nem erősítették meg. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy legyen óvatos, elsősorban a frekventált helyeken legyen körültekintéssel. Valamint ha valaki magára hagyott csomagot talál, jelezze a rendőrségnek. A szóvivő tájékoztatása szerint megerősítették a civil és az egyenruhás rendőri jelenlétet az osztrák fővárosban.

Forrás: MTI, fotó: krone.at/Andi Schiel

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.