Pesti Srácok

Bizonyított Juhász Péter és Portik kapcsolata

Bizonyított Juhász Péter és Portik kapcsolata

Ezúttal a Ripost ellen nem sikerült elfogadtatnia a keresetét az Együtt politikusának. A bíróság ítélete szerint Juhász Péter és Portik Tamás kapcsolata bizonyított, mivel a 15 évre jogerősen elítélt bűnözőnek végzett sajtófigyelést.

Az Origo szerint az Együtt alelnökét Portik keresztlánya buktatta le. Ráadásul nem ez az első eset, hogy Juhász pert veszített, legutóbb világosan kiderült, hogy nem mond igazat Rogán Antal állítólagos utazásával kapcsolatban. Mint ismeretes,

A bíróság szerint Juhász tudott arról, hogy ezt a tevékenységet végeredményben az elítélt bűnöző, Portik Tamás részére végzi. A tárgyalás után közzétett Facebook-videójában Juhász természetesen a tőle megszokott egyoldalúsággal számolt be az ügyről, elfelejtette megemlíteni a számára vesztes kereseti kérelmet. Pedig már bírósági ítélet is alátámasztja Juhász Péter és Portik Tamás kapcsolatát. Ismeretes, 2016 végén pedig megjelent a helyreigazítás a balliberális 444-en, amely szerint – Juhász Péter állításaira támaszkodva – valótlanul híresztelték, hogy Rogán Antal miniszter Dubajban járt. Juhász a Hír TV-ben akkor azt állította, hogy nem igaz, hogy a bíróság helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t, az Indexet és a Népszavát. Az Együtt alelnöke többek között azt állította Facebook-oldalán, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője november 3-án Dubajban járt, és például egy halloweenpartin vett részt. Mindezekről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőlük. Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros-Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu, fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.