Pesti Srácok

Botka: nem a 2010 előtti világot akarjuk visszahozni

Botka: nem a 2010 előtti világot akarjuk visszahozni

Hosszú interjút készített Botka Lászlóval az MSZP miniszterelnök-jelöltjével a Népszava. A politikus kifejtette, hogy számításai szerint nagyjából egymillió szavazót kell meggyőznie arról, hogy a kormányváltással nem térnek vissza a 2010 előtti állapotok. Új politika kell, és politkusok is hiányoznak még a győzelemhez.

Botka az interjúban elmondta, hogy a baloldalnak össze kell fognia, és egységes képet mutatni, mert ha civódással töltik az időt, akkor valóban esélyük sem lesz. "Mindenki gondolja végig, hogy a túlélés a célja, vagy a győzelem." Szerinte már így is az utolsó pillanatban vannak, az előválasztás ötletét is ezért kell elvetni: a baloldali politikusok már két éve nem csinálnak semmit, csak az előválasztásról tárgyalnak. A választók viszont már unják ezt, valódi programot kellene mutatni nekik. "Amennyiben a következő hónapokban a magyar politikai élettől idegen előválasztási csatározásokat tartunk, annak csak egy nyertese lesz: Orbán Viktor."

A szegedi polgármester elmondta, hogy ugyan az előválasztást ellenzi, de fontosnak tartja kikérni a válaszópolgárok véleményét: amelyik körzetben több jelölt van, ott mérni kell a támogatottságot, ahogy ezt Szegeden csinálják már ciklusok óta. Szerinte sokan vannak az országban, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, kormányváltást akarnak, de amíg csak káoszt látnak, addig nincs ki mögé beállniuk.

PestiSracok facebook image

"Engem nem érdekel a pártok önző érdeke." - mondta Botka László, aki szerint végre kiderülhet, ki akar valóban kormányváltást, és ki az, aki csak frakciót. Az sem zavarja, hogy a feltételeit több párt sem fogadta még el egyelőre, mert normálisnak tartja, hogy idő kell az új politikai irányzat elfogadásához. A közös lista, a 106 közös egyéni jelölt és az új baloldali politika üzenete hármasról azonban Botka azt mondta: "ezek nem az én személyes feltételeim, hanem - meggyőződésem szerint - a minimális feltételei annak, hogy bárki vezetésével egyáltalán esély legyen 2018-ban a kormányváltásra."

Botka reméli, hogy az új baloldali program legfontosabb tézisei azt mutatják, hogy

Egymillió olyan választópolgárt kell meggyőzniük, aki le akarja váltani a Fideszt, de tart attól, hogy a 2010 előtti helyzet fog visszatérni. "Nekik kell megüzenni, hogy tartalmában, stílusában, adott esetben személyi összetételében új politikát képviselünk." - mondta el a politkus.

Kifejtette azt is, hogy ugyan kényelmesebb lett volna Szeged városának fejlődését irányítani a továbbiakban is, de "a politikusnak nem az érdekei fontosak, hanem azok az értékek, amiket képvisel", és jelenleg rá hárult a szerep, hogy felkavarja az állóvizet, és az asztalra csapjon.

A szegedi polgármester megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök valóban hétfőn reggel nyolckor érkezik a városházára, a Modern Magyarország program keretében. A találkozáson a szegedi beruházásokról, fejlesztésekről, uniós programokról tárgyalnak majd. "Az uniós pénzek elköltésén és Szeged fejlesztésén túl viszont feltehetően nincs az országban és a világon olyan kérdés, amiről mi Orbán úrral egyetértenénk." - tette hozzá Botka László.

Népszava

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.