Pesti Srácok

CÖF: Álcivil alapítvány a Jobbik egyik kifizetőhelye

CÖF: Álcivil alapítvány a Jobbik egyik kifizetőhelye

A Jobbik pártalapítványán olyan álcivil alapítványt támogatott 2015-ben 102 millió forinttal, amely lényegében kifizetőhelyként az N1TV-t is pénzeli - írja a CÖF közleményében. A civilek tudni szeretnék, tulajdonképpen pontosan honnan és kihez vándorolnak a jobbikos pénzek.

A CÖF közleményében arról ír, kiderült, a Jobbik pártalapítványa finanszírozza az „álcivil” Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítványt (KMA), amely az N1TV-t is pénzeli, azaz mint a civilek közleménye fogalmaz, „a hiteltelenség ragályát közpénzen terjeszti”. Felidézik, a KMA vezetője újságírói kérdésre elismerte, a Jobbik pártalapítványától támogatást kaptak, ugyanakkor állította, az N1TV műsorszerkesztésébe nincs beleszólásuk. Ennek némileg ellentmond, hogy a civileket zaklató tévéstábot az a KMA finanszírozza, amelynek kuratóriumában helyet foglal Schön Péter volt jobbikos gazdasági igazgató, Volner János, alelnök, és Silhavy Máté a Jobbik tagja.

A CÖF arra szeretne választ kapni, hogy a KMA miért nem a cigányság felemelkedését támogatja, ahogy azt a Jobbik a CÖF-nek javasolta, ahelyett hogy „nyomozóirodát” működtetnek. A CÖF azt is nehezményezi, hogy a KMA, 2014-ben 24 millió, míg 2015-ben 102,3 millió forint támogatást kapott a párt alapítványától, azt azonban pontosan nem tudni, hogy honnan származnak, és hogy mire költötték ezeket a pénzeket. Mint fogalmaznak, világos, hogy a KMA a Jobbik egyik kifizetőhelye.

Forrás: CÖF; fotó: alfahir.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.