Pesti Srácok

Családostul érkezett Törökországba a szilveszteri merénylő

Családostul érkezett Törökországba a szilveszteri merénylő

A feltűnés elkerülése végett feleségével és két gyerekével együtt érkezett Szíriából Törökországba 2016 novemberében az újévi isztambuli merénylet elkövetője - írta kedden titkosszolgálati és terrorelhárítási forrásokra hivatkozva a Habertürk című tekintélyes török napilap.

Az újság úgy értesült, hogy a férfi, aki az Iszlám Állam tagjaként harcolt Szíriában, családjával először a közép-törökországi Konya városába ment. A Sabah című legfőbb kormánypárti lapnak az is tudomására jutott, hogy a terrorista 15 nappal ezelőtt érkezett Isztambulba.

A Habertürk információi alapján a támadó a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik. A merénylettel kapcsolatban a hatóságok eddig őrizetbe vették az elkövető 12 isztambuli ismerősét, valamint a feleségét, akit Konyában állítottak elő.

PestiSracok facebook image

- írta az újság. Egy szemtanú szerint háromszor is azt kiáltotta, hogy Allahu akbar! (Allah a leghatalmasabb!).

A lap szerint Törökország mozgatható tömbökből álló betonfalat épít a szíriai határ teljes, 911 kilométer hosszú szakaszán, amelyből már csak 28 kilométer hiányzik.

A Sabah cikke szerint a merénylő három darabot is felrobbantott abból a Flashbang nevű amerikai villanógránátból, amelyet az Egyesült Államok különleges erői is alkalmaznak. A Flashbang háborúban az ellenség látó- és hallóképességének ideiglenes korlátozására szolgál, emberi élet kioltására nem alkalmas.

A Reina szórakozóhelyen végrehajtott merényletben legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek, az áldozatok között sok a külföldi. A tömeggyilkosság elkövetését az IÁ magára vállalta.

Hétfő éjszaka és kedd hajnalban a török rendőrség helikopteres és páncélautós támogatással mintegy tucat helyszínen tartott rajtaütést az Isztambul európai oldalán fekvő Zeytinburnu és Basaksehir városrészekben, de a tettes nem került kézre, továbbra is szökésben van.

A török hírtelevíziók kedden beszámoltak egy 45 másodperces videóról, amelyet a merénylő önmagáról készített az Isztambul szívében található Taksim téren. Egyelőre nem tisztázott, hogy a felvétel a támadás előtt vagy után készült.

Forrás: MTI; Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.