Pesti Srácok

Demszky módszerével reformálnák meg a budapesti közlekedést

Demszky módszerével reformálnák meg a budapesti közlekedést

A fővárosi önkormányzat január 13-áig várja azoknak a cégeknek az ajánlatát, amelyektől Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására kérnek stratégiát, cselekvési tervet - írja a Magyar Nemzet. A Demszky Gábor által készíttetett korábbi tanulmány 30 százalékos járatritkítást és a BKV tulajdonképpeni privatizációját javasolta, és 300 millióba került.

A lap írása hivatkozik arra, hogy Fővárosi Közbeszerzési Kft. honlapján olvasható dokumentáció szerint a még decemberben kiírt eljárás nyertesének átfogó tanulmányt kell készítenie a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a BKV működéséről az elmúlt hét évre visszamenőleg. A tanácsadótól elvárják, hogy intézkedéseket vázoljon fel a rendszer "továbbfejlesztésére", a budapesti közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának javítására, valamint az állami és fővárosi finanszírozási források reformjára, az úgynevezett integrált közlekedésszervezésre - olvasható a Magyar Nemzetben.

Az MNO.hu arról ír, utoljára a Demszky-korszakban, 2008-ban rendelt meg ilyen tanulmányt a főváros. Akkor az eredetileg 250 millió forintra becsült dolgozatért 2009 tavaszán több mint 300 milliót fizetett ki az önkormányzat. A jelenlegi kiírás nem csupán hivatkozik a Boston Consulting Group (BCG) akkor hatalmas botrányt kavaró tanulmányára, de a teljes anyagot is mellékelték a kiíráshoz.

Forrás: mno.hu/MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.