Pesti Srácok

A fejlesztési hitelkeret lehívásához kell a budapesti közlekedési tanulmány

A fejlesztési hitelkeret lehívásához kell a budapesti közlekedési tanulmány

Az Európai Beruházási Bank (EIB) biztosított Budapest számára egy csaknem 100 milliárd forint értékű fejlesztési hitelkeretet, ami nem korlátozódik a közlekedésre; a felhasználások ellenőrzésére az EIB tanulmánytervet írt elő - reagált a főpolgármesteri hivatal közleményben arra a hétfői sajtóhírre, amely szerint Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására írtak volna ki pályázatot.

Nem cégek javaslatait kérte a főváros átszervezésre, hanem az EIB korábban is kötelezően előírta a hitelfelhasználások kontrolljára egy külső tanulmányterv elkészíttetését" - olvasható a közleményben. Felidézték azt is, hogy 2008-ban ilyen tanulmánytervre fizetett ki az akkori városvezetés 1 millió eurót. Ennek a kötelező tanulmánytervnek a tenderét hirdette meg most a főváros - tették hozzá.

A Magyar Nemzet írta azt, hogy a fővárosi önkormányzat január 13-áig várja azoknak a cégeknek az ajánlatát, amelyektől Budapest tömegközlekedésének és finanszírozásának átalakítására kérnek stratégiát, cselekvési tervet. A hírt a főpolgármesteri hivatal hibásnak minősítette.

Forrás: MTI; fotó: fenteslent.blog.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.