Pesti Srácok

Független aggódás: Soros magyarországi strómanjait félti Soros volt szerbiai strómanja

Független aggódás: Soros magyarországi strómanjait félti Soros volt szerbiai strómanja

„Az események egyre jobban hasonlítanak ahhoz, ami Szerbiában zajlott a Milosevics-érában” – olvasható az áthallásos diktátorozás a HVG legfrissebb számában. A hetilapnak Sonja Licht, az alapítvány jugoszláviai, majd szerbiai vezetője nyilatkozott a civil szervezetekkel szembeni magyarországi kormánylépések ürügyén.

Jugoszláviában 1991-ben hozták létre a Soros Alapítványt, majd 1994-ben kezdődtek ellene a támadások.

– mondta Licht, aki szerint bonyolult időszakban működtek, hiszen háború dúlt, a NATO bombázta Szerbiát és Montenegrót. Arra ugyanitt nem tért ki, hogy lehetett-e bármiféle kapcsolat, netán közös ok Szerbia Soros-ellenessége, illetve a Soroshoz közel álló Bill Clinton elnökölte USA későbbi bombázása között.

PestiSracok facebook image

Licht asszony elmondása alapján elsősorban humanitárius segítségre fordítottak pénzt, amit a Szerbia elleni szankciók tettek szükségessé. A hatalom azt terjesztette róluk, hogy a szerb nép ellenségei és titkosszolgálatoknak dolgoznak, azt ugyanakkor nem akadályozta meg, hogy az Alapítvánnyal együttműködő Vöröskereszt gyógyszert vigyen be az országba – eleveníti fel a történteket Sonja Licht. Emellett a menekültek segítésében is tapasztalatokat szereztek, hiszen volt amikor 700 ezer, Horvátországból, Boszniából vagy Koszovóból érkezett embert kellett ellátni. A Soros Alapítvány a humanitárius segítségen kívül a háború miatt elszigetelődött tudósokat, művészeket is támogatott, valamint helyi romákat is.

Sonja Licht 1991 és 2003 között vezette a szerbiai Soros Alapítványt Fotó: bfpe.org

A korábbi vezető hangsúlyozta, hogy az Alapítvány sosem adott támogatást politikai pártoknak, mert tudták, hogy az a végét jelentené, viszont elismeri, hogy magánszemélyként részt vett az EastWest Intézet tevékenységében, amelynek egy Milosevics-ellenes koalícióba akarta összehozni az ellenzéki pártokat. Az Alapítvány Sonja Licht szerint annyiban járult hozzá a Milosevics-rendszer bukásához, hogy segítette a civil kezdeményezéseket.

– állítja Licht.

Az interjúból kiderült, hogy manapság a szerb kormány nem partner az Alapítványt érő támadásokban, és a durva hangnemű cikkek inkább azt firtatják, hogy mekkora amerikai segítséget kapnak a szerbiai civil szervezetek. Azt viszont „nem gondolta volna” Sonja Licht, hogy egy EU-tagországban megtörténhet az, ahogy Magyarországon le akarnak számolni a civil szervezetekkel.

Forrás: HVG

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.