Pesti Srácok

Házi őrizetbe került a rendőr, aki részegen lövöldözött

null

Házi őrizetbe került az a volt rendőrtiszt, aki ittasan több lövést adott le december elsején egy csepeli társasházban a lépcsőház plafonjára és rálőtt egy férfira.

A Fővárosi Törvényszék szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: a házi őrizetét rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a volt rendőrnek, aki ellen emberölés kísérlete miatt folytat nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A megalapozott gyanú szerint az ittas rendőr egy társasház lépcsőházában, rövid szóváltás után rálőtt egy férfira engedéllyel tartott önvédelmi fegyverével. A sértett éppen becsukta a tűzlépcsőház ajtaját, így a lövedék a véletlennek köszönhetően nem találta el, hanem az ajtón átfúródva a falban állt meg.

Az előzetes letartóztatás meghosszabbítását az ügyészség arra hivatkozva kezdeményezte, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított veszélyeztethetné a bizonyítási eljárást. A gyanúsított védője házi őrizet elrendelését kérte, mondván, védence eddig is együttműködött a hatóságokkal, a bizonyítékokat nem tudja megsemmisíteni, a tanúvallomások pedig már rendelkezésre állnak, és ügyfele rendszeres orvosi ellátást igényel. A bíróság az ügyészi indítványt részben megalapozottnak, a védő indítványát megalapozottnak találta. A bírósági végzés indokolása szerint a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya kiemelkedő, ugyanakkor a bíróság szerint házi őrizet elrendelésével is megfelelő mértékben korlátozni lehet a szökés veszélyét. A gyanúsított lakhatása, megélhetése biztosított, erősek a családi kötődései, jelenléte az eljárási cselekményekben már a házi őrizet elrendelésével is biztosítható - állapították meg. A végzés nem jogerős.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.