Pesti Srácok

A jegybank egyetlen uncia aranyat sem adott el

A jegybank egyetlen uncia aranyat sem adott el

A jegybank devizatartalékai 2016 végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Palotai Dániel hangsúlyozta:

Az MNB mindig kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az ország elegendő devizatartalékkal rendelkezzen, hogy Magyarország devizatartaléka a nemzetközi nagy intézmények, a hitelminősítő intézetek, a piaci szereplők által elvárt szintet legalább elérje, de inkább meghaladja azt - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Palotai Dániel kifejtette: a devizatartalékokat egyfajta biztosításként kell elképzelni, egy országnak tehát csupán akkora devizatartalékot kell tartania, ami az ország sebezhetőségével, a sérülékenységével összhangban van. Az elmúlt években nagymértékben csökkent Magyarország sérülékenysége, ami részben köszönhető egy sikeres költségvetési fordulatnak, valamint a külső adósság csökkentésének. Ezért sokkal kisebb devizatartalékokra van szüksége az országnak, mint néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar gazdaság a legsérülékenyebbek közé tartozott - közölte.

Példaként említette, hogy a 24,4 milliárd euró devizatartalék közel 10 milliárd euróval kisebb, mint néhány évvel ezelőtt volt.

Forrás: MTI; Fotó: cultura.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.