Pesti Srácok

Kevesebben vannak elmaradva a villanyszámlával

Kevesebben vannak elmaradva a villanyszámlával

Tavaly jelentősen esett a villanyszámlával tartozók száma, és a lejárt hátralékok is csökkentek, a földgázszámlával tartozók száma viszont nőtt - számolt be róla a Magyar Idők hétfőn.

A fejlesztési tárca adatai szerint a rezsicsökkenés miatt 2012 és 2016 között a földgáz-, a villany- és a távhőszámla-tartozások 48 százalékkal csökkentek, a szolgáltatásokat is kevesebb fogyasztónál kapcsolták ki. A villamosenergiáért 2016. január elsején 1,08 millió felhasználó tartozott, novemberre azonban már csak 976 ezernek volt hátraléka. A lejárt tartozások a tíz hónap alatt 26,9 milliárd forintról 25,3 milliárd forintra csökkentek - ismertette a lap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataira hivatkozva.

A földgázszámlával viszont jóval többen tartoztak 2016 novemberében, mint a tavalyi év elején. Az adósok száma tavaly 454 ezerről 554 ezerre nőtt. Közben ebből 167 ezer fogyasztó a Tigáztól a Főgázhoz került, ám ezek tartozását még a Tigáz hajtja be. Tavaly novemberben a villany 21 ezer 700 szolgáltatási helyen, a földgáz 77 ezer 800 helyen, a távhő pedig 6400 helyen volt kikapcsolva, ám utóbbinál ez zömmel csak a melegvíz-szolgáltatás elzárását jelentette, a fűtés maradt. Az adatok nem csak a tartozás miatti, hanem a fogyasztó által kért kikapcsolásokat is magukban foglalják.

PestiSracok facebook image

A rezsicsökkentés az elmúlt években átlagosan 25 százalékkal szorította vissza a gáz, az áram és a távhő árát, egy átlagos háztartás évente 110 ezer forintot takarított meg. Az Európai Unióban jelenleg Magyarországon a harmadik legalacsonyabb az áram ára, és a második legalacsonyabb a földgázé - idézte a lap a fejlesztési tárcát.

Forrás: MTI; Vajda József

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.