Pesti Srácok

Lapít a Bundeswehr a szadista képzési rituálék és a szexuális támadások miatti botrányban

Lapít a Bundeswehr a szadista képzési rituálék és a szexuális támadások miatti botrányban

Szexuális támadások, megaláztatások, erőszakos cselekmények miatt rendelt el vizsgálatot a Védelmi Minisztérium a Bundeswehrben. Az eddig feltárt bizonyítékok alapján ugyanis a szadista képzési gyakorlat szinte általánosnak mondható a Pfullendorfban található laktanyában, ahol a gyanú szerint súlyos testi sértést is alkalmaztak a katonáknál.

A Spiegel számolt be elsőként azokról a szadista képzési rituálékról, amelyek a német hadsereg egyik laktanyájában szinte mindennaposak voltak. Ursula von der Leyen védelmi miniszter felháborodásának adott hangot az esettel kapcsolatban, visszataszítónak és undorítónak jellemezte az ott történteket. A lavinát egyébként egy újonc vallomása indította el még októberben, aki nem bírta a megaláztatásokat és jelentést tett a katonai szolgálatnál és a minisztériumban is a megaláztatások miatt.

"Az újoncok beavatását mindenképpen ki fogják vizsgálni" - mondta az ügyész, aki szerint a Bundeswehrben belső vizsgálat is indult az ügyben, de ennek eredményét még nem ismertették. Annyi azonban bizonyos, hogy 2015-ben már egyszer a nők elleni nemi erőszak miatt vizsgálták az érintett laktanyát, de akkor nem váltották le annak katonai vezetőit.

Az elmúlt hat hónapban több esemény vált ismertté, ami igencsak borzolja a német közvéleményt. Egy női katona vallomása szerint például le kellett vetkőznie a toborzóban, ahol a felettesei fimre is vették az "egészségügyi oktatást", amivel kapcsolatban azt mondták, hogy mindez képzési célokat szolgál majd. Az oktatók a női és férfi munkatársak végbélnyílásaiba tampont dugtak, amit szintén fényképeztek. Volt, hogy székhez kötözték az újoncokat, otthagyva őket több órára, majd vízzel locsolták őket. Az eddigi vizsgálatok megerősítették az állításokat. Az eseteket nyilvánosságra hozó Spiegel szerint nem kizárt, hogy még több hátborzongató részlet napvilágra kerül majd a német seregben történt visszaélésekről.

PestiSracok facebook image

PestiSrácok.hu, fotó:Bild

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.