Pesti Srácok

Lendvai szerint összefogásra és közös miniszterelnök-jelöltre volna szükség a baloldalon

Lendvai szerint összefogásra és közös miniszterelnök-jelöltre volna szükség a baloldalon

A szűken vett politikai pártokból álló ellenzéken túl szakszervezeteket, civil szervezeteket és tekintélyes szakembereket is magába foglaló széles mozgalomnak kellene összefognia a baloldalon, és felsorakoznia egy közös miniszterelnök-jelölt mögött - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP programtanácsának elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A szocialista politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt emelte ki, hogy a demokratikus ellenzéki pártok között mindenképpen egy közös miniszterelnök-jelöltre lenne szükség. Fontos kérdésnek nevezte, hogy a két, relatíve legnagyobb támogatottságú baloldali ellenzéki párt (az MSZP és a DK) hogyan tud megállapodni, de rossznak tartaná, ha csak ez a két párt egyezne meg. Azt is elmondta: Botka László neve már régóta forog a szocialista pártban, miniszterelnök-jelöltségét az MSZP támogatja. Lendvai Ildikó közlése szerint a tárgyalások folyamatosak, de még nem tudni, mikor ülnek le újra egy asztalhoz.

Az M1-en a politikus azt mondta: a párt először Botka Lászlóval egyeztet arról, mit tehetnek annak érdekében, hogy az általa megfogalmazott feltételek teljesüljenek. Ezt követik majd a remélt szövetségesekkel való megbeszélések. Az MSZP programtanácsának elnöke azt mondta, a normális felkészüléshez az kell, hogy tavaszig megtalálják partnereiket, és látható legyen, kik működnek együtt kikkel, s ennek mi a formája. Ezt követően a demokratikus ellenzéknek meg kell fogalmaznia, hogy kormányra kerülve mi lesz az első négy-öt intézkedésük.

PestiSracok facebook image

A Jobbikkal való együttműködéssel kapcsolatban Lendvai Ildikó azt mondta: a Jobbik és a baloldal "tűz és víz". Az MSZP-s politikus szerint hatalmi rivalizálás szempontjából minimum három pólusú, de a politikai értékek alapján változatlanul "kétosztatú" a politikai paletta. Úgy fogalmazott, nem volna értelme a "Fidesz2-vel" szövetkezni a "Fidesz1" leváltására, ráadásul az hosszú távon a baloldal halálát jelentené - vélekedett Lendvai Ildikó, aki mind a Fideszt, mind a Jobbikot versenytársnak, politikai ellenfélnek tekinti.

Forrás: MTI; Fotó: Fotó: Origo/Bielik István

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.