Pesti Srácok

Meggyilkolták a Lambada énekesnőjét (VIDEÓ)

Meggyilkolták a Lambada című 1989-es világsláger előadóját, a brazil Loalwa Braz Vieirát. A Kaoma együttes énekese hatvanhárom évesen lett bűncselekmény áldozata.

Loalwa Braz Vieira elszenesedett holttestére csütörtökön bukkantak rá egy kiégett autóban, Rio de Janeiro közelében, egy Saquarema nevű településen, nem messze az énekesnő lakásától. Néhány órával a haláleset felfedezése után a rendőrség letartóztatott három fiatal férfit, köztük az énekesnő panziójának recepciósát. A 23 éves alkalmazott, Wallace de Puala Vieira önként jelentkezett a rendőrségen tanúként, ám hamar belezavarodott vallomásába, és végül beismerte, hogy két, 21 és 18 éves társával együtt ő ölte meg munkaadóját.

Mint kiderült, a három férfi betörési szándékkal ment a csütörtökre virradó éjjel a kis szállodába, amelyben vendégek híján egyedül az énekesnő tartózkodott. Mivel Loalwa Braz Vieira ellenállást tanúsított, a betörők bántalmazni kezdték, a nő a rúgásoktól és az ütlegeléstől eszméletét vesztette, a tettesek végül a saját autójába fektették, és elhajtottak a gépkocsival. Az autó azonban egy kilométer után lerobbant, ezért a bűnözők felgyújtották. A háromfős társaság egyik tagjánál megtalálták az áldozat bankkártyáját és mobiltelefonját.

Loalwa Braz Vieira 1989-ben a Kaoma együttes énekeseként vált világszerte ismertté. Lambada című számuk sok országban hetekig állt a slágerlisták élén. Az olyan stílusokat, mint a cumbia és a merengue, ötvöző szám, amely a Los Kjarkas nevű bolíviai zenekar Llorando se fue (Sírva távozott) című dalának feldolgozása, világszerte hódított a diszkókban. A dal 15 millió példányban kelt el több mint 100 országban, és több mint 80-szor lett arany- vagy platinalemez lett. Loalwa Braz Vieira és együttese összesen 30 millió lemezt adott el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: Quelle

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.