Pesti Srácok

Nincs börtöntűrő képessége, ezért nem vonulna be Szima Judit

null

Halasztást kért jogerős börtönbüntetésének megkezdésére a Tettrekész rendőrségi szakszervezet főtitkára. Szima Judit a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: egy igazságügyi orvosszakértői véleményt csatolt a halasztási kérelméhez, amely szerint olyan betegségekben szenved, amelyek állandó orvosi felügyeletet igényelnek, így gyakorlatilag „nincs börtöntűrő képessége”. Szima Judit úgy fogalmazott: ha börtönbe viszik, azt súlyos betegségei miatt nem fogja túlélni.

A legnagyobb rendőr szakszervezet vezetője közölte: tegnap kapta kézhez a tavaly novemberi jogerős ítélet írásos változatát, és várhatóan jövő héten kézbesítik neki a börtönbehívót. Arra is utalt: három elfogultsági indítványt nyújtott be a Zalaegerszegi Törvényszék ellen, de azokat hónapok óta nem bírálták el.

Emlékezetes, tavaly novemberben a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék öt év börtönbüntetésre ítélte Szima Juditot folytatólagosan elkövetett sikkasztásért, költségvetési csalásért és hamis magánokirat fölhasználásáért. (Ezzel súlyosbították az elsőfokú bíróság ítéletét, amely három év szabadságvesztéssel sújtotta a szakszervezeti vezetőt.) A törvényszék emellett négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 22 millió forintos vagyonelkobzással is sújtotta Szimát. Kilenc vádlott-társa közül egy felfüggesztett börtönt, egy pedig pénzbüntetést kapott, egyet próbára bocsátottak, hatot viszont felmentettek.

A Zalaegerszegi Törvényszék elfogadta az ügyészség álláspontját, amely szerint Szima sikkasztást követett el azzal, hogy a Tettrekész pénzéből, az arra jogosult testület hozzájárulása nélkül 18 millió forintért felújította a szakszervezet székházát, amely egyúttal Szima otthona is.

PestiSracok facebook image

A második és harmadik vádpont szerint 2009 februárja és 2011 januárja között valótlan tartalmú útiköltség-elszámolásokkal nyolcmillió forintot tulajdonított el a szakszervezet – egyébként éppen általa kezelt – pénzéből, 2008-tól pedig két munkatársának utalt át másfél millió forintot fiktív útiköltségekre. A negyedik vádpont szerint egyes alkalmazottaikat bejelentés nélkül foglalkoztatták, a túlmunkákat zsebbe fizették, amivel megkárosították a költségvetést.

A szakszervezeti vezető korábban nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, így a jogerős ítélet alapján, jó magaviselet esetén 32-33 hónapot kell majd börtönben töltenie, hacsak a Kúria időközben nem hoz számára kedvező döntést.

A vezető képet Szima Juditról az Origo készítette

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.