Pesti Srácok

Pénteken érkezik a nagy államháztartási egyenlegközlés

null

Az államháztartás központi alrendszerének decemberi és tavalyi egész évi előzetes adatait közli pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Az államháztartás önkormányzatok nélkül - a központi költségvetés, a társadalombiztosítás és az elkülönített állami pénzalapok adataiból - számolt pénzforgalmi egyenlege a múlt év első tizenegy hónapjában 59,3 milliárd forint többletet mutatott, amire legalább másfél évtizede nem volt példa. 2015 január-novemberében 970,7 milliárd forint volt a pénzforgalmi hiány, jelentős részben az uniós támogatások költségvetési megelőlegezése miatt. A jóváhagyott költségvetés 761,6 milliárd forint hiányt engedélyez a 2016-os évre. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy december végi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormány durván 600 milliárd forintos költségvetési átcsoportosításról döntött az év végén egyebek mellett a kórházaknak 70 milliárd forintot, a nyugdíjasok év végi juttatására 48 milliárd forintot, az Eximbank feltőkésítésére 47 milliárd forintot csoportosítottak át. Hozzátette: e kiadásokra a kedvező államháztartás adott lehetőséget, és ezekkel együtt is az idei ESA-hiány a GDP 2 százaléka körül várható.

Az államháztartás bevételei 452 milliárddal haladták meg a 2015-ös bevételeket

A tavaly január-novemberi többlet az elkülönített alapok 79,1 milliárdos szufficitjéből eredt, miközben a központi költségvetésben 10,9, a társadalombiztosításban 8,9 milliárd forintos hiány alakult ki. Az államháztartás bevételei 452 milliárd forinttal haladták meg a 2015 első tizenegy havit. A társasági adóbevételek 201,7, az szja bevételek viszont csak 19,0, az áfa-bevételek 16,3, jövedéki adóbevételek 12,2 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbit. Az uniós támogatások utólagos megtérítése címén, ahová a 2007-2014-es ciklus támogatásait könyvelik, 343,7 milliárd forint folyt be. A kiadások 577,9 milliárddal elmaradtak a 2015 január-novemberitől, a fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai címen egyedül 1000 milliárd forinttal kevesebbet utalt ki a költségvetés, mint az előző év első tizenegy hónapjában.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: napi.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.