Pesti Srácok

Schiffert lesorosbérencezték, mire ő lekomcsizta a CÖF-öt

null

Ez az ifjabb Lomnici nevű senkiházi a fideszszolgálati csatornán „feltehetően komoly Soros-pénzekben részesülő” LMP-ről delirál. Jó. Akkor rögzítsük, hogy a CÖF mindkét vezetője MSZMP-tag volt. Nem feltehetően, hanem igazából - írta ki Facebook-oldalára Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke. A CÖF-szóvivő ifjabb Lomnici Zoltán a Mandiner.hu-n úgy reagált: Schifferék figyelmébe ajánlom a DC leaks, továbbá mások mellett 888.hu hasábjain tárgyügyben megjelent - LMP-s politikus nevét is említő - tényállításokat, amelyet tudtommal eddig érdemben nem cáfoltak.

Lomnici úgy folytatta: "Lelki békét kívánok Schiffer Andrásnak, és volt párttársainak és sok sikert a leendő választási kampányukhoz. Bárhonnan is érkezzen annak forrása. A Mandiner hasábjain is megjelent Schiffer András ügyvéd, kiugrott politikus azon megnyilatkozása, amelyben kifogásolja „feltehetően komoly Soros-pénzekben részesülő LMP-ről” delirálok egyik nyilatkozatomban. A bejegyzés esetleges MSZMP tagságra is utal.

Tekintve, hogy 1980-ban születtem és az MSZMP megszünésekor csak kilenc esztendős voltam, ezért értelem szerűen még KISZ tag sem lehettem. Szüleim sem voltak párttagok, ezzel egy kutató munkát szeretnék megspórolni hősünknek.

A probléma középpontjában ugyanakkor azon kérdés áll, hogy Soros György pénzember és az LMP között fennáll-e valamilyen kapcsolat és ha igen, az milyen természetű? Amennyiben megnyilvánulásom vonatkozásában tévedésről van szó, megkövetem az LMP izgatottnak tűnő politikusait. Ugyanakkor Schiffer Andrásék figyelmébe ajánlom a DC leaks, továbbá mások mellett 888.hu hasábjain tárgyügyben megjelent - LMP-s politikus nevét is említő - tényállításokat, amelyet tudtommal eddig érdemben nem cáfoltak.

PestiSracok facebook image

Az aggodalmat egyébként megértem, hiszen más államtól, jogi személyektől, külföldiektől és névtelen adományozóktól nem fogadhatnak el támogatást a pártok a hatályos szabályozás alapján."

Forrás: Mandiner.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.