Pesti Srácok

Szakértő: Szakmai hiányosságok vannak a német hatóságoknál

null

A német hatóságok dokumentálták, hogy a berlini merénylet elkövetője drogkereskedelemmel foglalkozik, köztörvényes bűncselekményeket hajtott végre, ennek ellenére nem tudták ezt bizonyítani és lépni vele szemben, ami szakmai hiányosságokra mutat rá – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-en szombat este.

Horváth József kifejtette, meglepőnek tartja azt az információt, miszerint a merénylő Svájcban szerezte volna be a lőfegyvert, mint mondta, Svájcban nagyon szigorúak a fegyvertartási szabályok.

Azzal kapcsolatban, hogy személyazonosító okmányok nélkül érkeztek tömegek Európába, a szakértő úgy vélekedett, a rendvédelmi és titkosszolgálati szervek munkája ellehetetlenül. Véleménye szerint a támadásnak az is egy formája, amikor egy ország gazdasági erejét „szívják el”, példaként hozta fel, ha egyesek hat-nyolc helyről is felvesznek segélyeket, tudatosan és tömegesen visszaélnek a fogadó ország jóhiszeműségével.

PestiSracok facebook image

A berlini merénylet december 19-én történt egy karácsonyi vásárban. A merénylő, egy 24 éves tunéziai férfi teherautóval hajtott a tömegbe, amely során 12-en haltak meg és mintegy ötvenen megsebesültek.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.