Pesti Srácok

Szanyi Tibor páros lábbal szállt bele a baloldalba és Botka Lászlóba

Szanyi Tibor páros lábbal szállt bele a baloldalba és Botka Lászlóba

Felelőtlenség jelen pillanatban államfőjelöltet állítani az ellenzéki pártoknak, Botka László miniszterelnök-jelöltségéért pedig nem nagyon vagyok oda – jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A hirado.hu által szemlézett rádióinterjúban a politikus nyomatékosította, az MSZP-nek most az erősödés lenne a feladata és nem pedig az, hogy koalíciókat kössön, százalékokat pakolgasson képzeletbeli kockás papírra.

Keményen bírálta a baloldalt Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője, aki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egyebek mellett azt mondta, jelen pillanatban felelőtlenség államfőjelöltet állítani az ellenzéki pártoknak. "Ha nem fogadtuk el az Alaptörvényt sem, ami alapján itt most államfőválasztás készül, tök értelmetlen demokratikus oldalról bármiféle jelöltet állítani, miután bárki is lesz az, erre az alapokmányra fog felesküdni. Ebben nem hiszem, hogy a baloldalnak dolga lenne" – fogalmazott a politikus. Arra a felvetésre, miszerint a pártvezetésnek erről más a véleménye (az MSZP bejelentette, hogy támogatja Majtényi László jelölését), Szanyi azt mondta: ez szíve joga, ettől még neki az a véleménye, amit kifejtett, s úgy véli, nincs ezzel egyedül – olvasható a hirado.hu-n.

Arra a kérdésre, alkalmasnak tartja-e Botka Lászlót miniszterelnök-jelöltnek, azt felelte: sok mindenki alkalmas miniszterelnök-jelöltnek különösen akkor, ha látjuk azt, mi a program. Mindaddig, amíg nem tudom, mi a színdarab, csak beszélgethetünk arról, kik a főszereplők – jegyezte meg. Szerinte a 2018-as választás csak „a címe a színdarabnak”, a forgatókönyvet azonban még nem ismerjük, nem tudjuk, milyen gondolatok határozzák meg azt.

Kérdésre válaszolva arról is beszélt: világéletében azt mondta, az MSZP feladata az lenne, hogy erősödjön meg önmagában amennyire csak tud, aztán amikor eljön a pillanat, és meg kell nézni, milyen esélyek vannak, akkor kell koalíciókat kötni. Ha azzal vesztegetjük az időnket, hogy százalékokat pakolgatunk képzeletbeli kockás papírra, azzal nem lehet semmire sem menni – szögezte le. Arra a kérdésre, hogy Botka László forgatókönyvéért ezek szerint „nincs oda”, azt válaszolta: nem nagyon van oda.

PestiSracok facebook image

Szeretné azt, ha nyugvópontra jutna az a közös politika, amit az MSZP esetleg a szövetségeseivel akar, ha pedig ilyen nincs, akkor „járjuk a magunk útját”. Sokkal nagyobb élvezet 23 százalékkal elbukni, mint 5 százalékkal kiesni a parlamentből. Márpedig ezzel a teszetoszasággal azt kis kockáztatják, hogy előbb-utóbb kiesik valaki a parlamentből – mondta az EP-képviselő.

Vezető kép: Facebook.com

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.