Pesti Srácok

Szijjártó: aktív évünk lesz külpolitika szempontjából

Szijjártó: aktív évünk lesz külpolitika szempontjából

Nagyon aktív év lesz az idei a külpolitika területén, és nem hasonlítható a korábbiakhoz - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Elmondta: nagyon aktív év lesz az idei a külpolitika területén, hiszen az Egyesült Államok sokkal patriótább gazdaságpolitikát és sokkal pragmatikusabb külpolitikát fog folytatni. Ráadásul az eddig kibékíthetetlennek és egyre mélyebbnek látszó orosz-amerikai ellentétben is úgy tűnik, hogy változás lesz, és együttműködés indulhat el a két ország között. Eközben a britek unióból való kilépése miatt Európa tovább gyengül, és az energiáit olyan kérdések emésztik fel, amelyek helyett inkább a jövő kérdéseivel kellene foglalkoznia. Kína pedig az idén is folytatni fogja gazdasági expanzióját - tette hozzá.

"Ez így összességében azt jelenti, hogy egy olyan évünk lesz 2017-ben, mint ami korábban soha" - hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

A külügyi tárcavezető szerint a magyar külpolitikát úgy kell alakítani, hogy ebből a helyzetből a legtöbbet lehessen kihozni. Éppen ezért 2017-ben is a magyar érdekek határozzák meg a külpolitikai lépéseket - fogalmazott.

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.