Pesti Srácok

Sztrájk bénítja meg a londoni metrót

Sztrájk bénítja meg a londoni metrót

Huszonnégy órás sztrájkot kezdtek vasárnap este a londoni metróhálózat dolgozói a metróállomások jegypénztárainak bezárása és a leépítések ellen tiltakozva. A közlekedési dolgozókat képviselő két szakszervezet, az RMT és a TSSA hétfő estig hirdette meg az akciót.

A londoni tömegközlekedését felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) az elmúlt években a legtöbb londoni metróállomáson bezárta a jegypénztárakat, azzal az indokkal, hogy az elektronikus bérletek bevezetése óta a pénztárakat szinte már senki nem használta jegyvásárlásra. A metróhálózat állomásainak alkalmazottai közül eddig 838-at bocsátottak el. A cég évi 50 millió font (18 milliárd forint) megtakarítást vár az intézkedéstől.

A londoni tömegközlekedésben évekkel ezelőtt meghonosították az elektronikus bérletet, amelyet az állomásokon elhelyezett automatáknál, bank- vagy hitelkártyával előre fel lehet tölteni pénzzel. Az utasok a bérletet össze is köthetik bankszámlájukkal, és ebben az esetben a rendszer időről időre automatikusan feltölti a számláról a bérletet a tulajdonos által előre meghatározott összeggel. Emellett most már közvetlenül bankkártyával is lehet fizetni; a kártyát a metrólejáratok előtt elhelyezett érzékelőkhöz kell érinteni, ugyanúgy, ahogy az elektronikus bérleteket.

PestiSracok facebook image

Előbb kirúgtak, majd újra felvettek embereket

A pénztárbezárási programot Boris Johnson, London előző polgármestere, a konzervatív párti brit kormány jelenlegi külügyminisztere indította el. Utódja, a munkáspárti Sadiq Khan, akit tavaly választottak London polgármesterévé, elrendelte a pénztárak bezárásának utólagos hatásvizsgálatát, és az erről december elején kiadott jelentés „komoly problémákat” állapított meg, de a pénzárak újbóli kinyitását a jelentést készítő szakértők sem javasolták.

A TfL mindazonáltal bejelentette, hogy az idén hatszázzal növeli az állomásokon dolgozó alkalmazottak létszámát, és az első kétszáz ember felvételi folyamata már el is indult. A szakszervezetek szerint azonban a jegypénztárak bezárása és az eddigi leépítések már az utasok és a személyzet biztonságát veszélyeztetik.

A 400 kilométeres, 12 fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni metrót naponta átlagosan négymillió utas használja, így a sztrájk hétfőn bizonyosan rendkívüli felfordulást okoz a londoni tömegközlekedésben.

MTI

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.