Pesti Srácok

A Tárki szerint stabilan vezet a Fidesz és erősödött a Jobbik

A Tárki szerint stabilan vezet a Fidesz és erősödött a Jobbik

Továbbra is stabilan vezet a Fidesz-KDNP, enyhén erősödött a Jobbik és csökkent a pártot nem választók aránya - olvasható a Tárki hétfőn közzétett felmérésében, amelyet az MTI-nek is eljuttattak.

A január 13-23. között készített reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a Fidesz-KDNP a teljes népesség körében 33 százalékon állt, míg a pártválasztók körében az októberi eredményekkel összehasonlítva két százalékkal csökkent, 52 százalékon áll. A Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül 10 százalékról 13 százalékra, a pártválasztók körében pedig 17 százalékról 20 százalékra nőtt. A szocialista párt a teljes népesség körében októberben és januárban egyaránt 9 százalékon, a pártválasztók körében pedig szintén mindkét hónapban 15 százalékon állt. A többi ellenzéki párt támogatottsága is változatlan: a teljes népesség körében a Demokratikus Koalíció mindkét hónapban 4 százalékon, az Együtt 1 százalékon áll, a PM tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot, miközben az LMP októberben 2 százalékot, januárban pedig 3 százalékot ért el; a pártválasztókon belül pedig a DK szintén mindkét hónapban 6 százalékot, az Együtt 2 százalékot, a PM 1 százalékot kapna, míg az LMP októberben 3 százalékon, januárban pedig 4 százalékon állt. Az elmúlt negyedévben a pártpreferenciák terén a legnagyobb változás a pártot nem választók arányának 5 százalékpontos csökkenése volt: októberben a választók 40 százaléka, januárban már csak 35 százaléka nem tudott választani a jelenlegi pártkínálatból vagy nem nevezte meg választott pártját - derült ki a Tárki kutatásából.

Forrás: MTI; Fotó: Tárki

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.