Pesti Srácok

Telefonon beszélt egymással az olasz és a magyar miniszterelnök

Telefonon beszélt egymással az olasz és a magyar miniszterelnök

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök telefonon fejezte ki részvétét Orbán Viktor kormányfőnek és egész Magyarországnak az éjszakai olaszországi buszbaleset miatt, melyben 16-an veszítették életüket.

Paolo Gentiloni tájékoztatta magyar kollégáját a balesettel kapcsolatban rendelkezésére álló információkról, és arról, hogy az olasz mentőegységek és egészségügyi intézmények minden tőlük telhetőt megtesznek a sérült magyarok lehető legjobb ellátásáért - ismertette a sajtófőnök.

Orbán Viktor megköszönte a tájékoztatást és az olasz hatóságok munkáját. Megkérte partnerét, hogy az olasz és a magyar állami szervek alakítsanak ki szoros együttműködést annak érdekében, hogy tisztázódjanak a tömegkatasztrófa körülményei, illetve az áldozatokat és a sérülteket mihamarabb sikerüljön Magyarországra szállítani - áll a tájékoztatásban.

Közben Megemlékezés miatt korlátozzák a forgalmat Budapest VI. kerületében, a Színyei Mers Pál Gimnáziumnál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos honlapján. Az is kiderült, hogy két főállású magyar sofőr vezette a péntek éjjel az olaszországi Verona közelében súlyos balesetet szenvedett buszt

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: ma.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.