Pesti Srácok

Terror Szomáliában – legalább 18 halott, 35 sérült

Terror Szomáliában – legalább 18 halott, 35 sérült

Legkevesebb 18 ember meghalt, mert robbanószerrel megrakott autóval felrobbantotta magát szerdán egy öngyilkos merénylő a szomáliai főváros, Mogadishu egyik szállodájának kapujában, majd fegyveresek rohanták le az épületet – közölte a helyi rendőrség.

Egyes beszámolók szerint a hatóságok lelőtték a támadókat. Mohamed Dahir rendőrtiszt a dpa német hírügynökségnek azt mondta: két robbanás volt, a 18 halott között pedig hat támadó is van. A rendőr tudatta azt is, hogy 35 ember sebesült meg a támadásban.

– fogalmazott Mohamed Hassan, a biztonsági erők egyik tisztje.

PestiSracok facebook image

Az al-Shabaab nevű terrorszervezethez köthető egyik rádióállomás azt jelentette, hogy „jól felfegyverkezett mudzsáhidok”, vagyis dzsihadisták támadták meg a szomáliai parlament közelében található Dayah szállodát.

Terror Szomáliában (Fotó: EPA/Szaid Juszuf Varszame)

Mohamed Hussein rendőr százados elmondta: többtucatnyian vannak az épületben, köztük a szomáliai törvényhozás tagjai is. Tavaly nyáron az al-Shabaab két szállodát is megtámadott Mogadishuban, és csaknem harminc embert öltek meg. Az al-Kaidával kapcsolatban álló al-Shabaab az elmúlt években jelentősen visszaszorult, de továbbra is képes gerillatámadásokat végrehajtani, főleg az ország déli és középső részén.

Forrás: MTI; vezető kép: AFP/Anadolu Agency, Abdirizak Mohamud Tuuryare

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.