Pesti Srácok

Toborzásba kezdett a Honvédség

Toborzásba kezdett a Honvédség

Országszerte várja a katonának jelentkezőket a Magyar Honvédség (MH), több helyen nyílt napokat tartanak, csütörtökön Szentendrén fogadják a katonai pálya iránt érdeklődőket.

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Facebook-oldalán is közzétette hirdetését „Katonára mindig szükség van!” címmel. A Magyar Honvédséghez csatlakozóknak rendszeres jövedelmet, kiszámítható, biztos jövőt, béren kívüli juttatásokat valamint „változatos, kalandos” életet ígérnek.

Részletes információk a parancsnokság honlapján és Facebook-oldalán találhatók. Személyesen a lakóhelyhez legközelebbi toborzóirodában lehet tájékozódni – Budapesten a XII. és a XIII. kerületben, valamint az ország összes megyéjében. Mindemellett a következő napokban több helyen nyílt napokat is tartanak a katonai pálya iránt érdeklődőknek. Csütörtökön a szentendrei Altiszti Akadémián lehet tájékozódni a kétéves OKJ-s altisztképzésről. Pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző karának képzéseit népszerűsítik, míg Szolnokon, az Altiszti Akadémia Repülő Altiszti Oktatási Osztályán lehet többet megtudni az ott folyó munkáról. Jövő szerdán a Veszprém Megyei Honvédelmi Pályaválasztási Napon várják az érdeklődőket a katonák.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.