Pesti Srácok

Trump körbetelefonálja a Földet szombaton

null

Donald Trump amerikai elnök szombaton telefonon beszél majd több ország vezetőjével, így Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Abe Sindzó japán kormányfővel, Angela Merkel német kancellárral, Francois Hollande francia elnökkel és Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnökkel - erősítette meg pénteken az elnöki hivatal.

A közlemény nem tér ki arra, hogy miről fognak tárgyalni.

Az új amerikai elnök és az orosz államfő telefonbeszélgetésére közép-európai idő szerint este hatkor kerül sor, és részt vesz benne Mike Pence alelnök is.

PestiSracok facebook image

Pénteken a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov is megerősítette az amerikai média értesülését a szombati megbeszélésről, de pontos időpontot nem mondott. Hozzátette azonban, nem várható, hogy a két elnök első telefonbeszélgetésén szó lesz a két ország kapcsolatait érintő valamennyi kérdésről.

A két ország viszonya Barack Obama előző amerikai elnök második ciklusa alatt a hidegháború óta nem látott mélypontra süllyedt. Washington az ukrajnai és a szíriai beavatkozás és az emberi jogok oroszországi helyzete miatt bírálta Moszkvát, emiatt szankciókat is bevezetett vele szemben. Majd az elnökválasztás után az Egyesült Államok nyíltan azzal vádolta meg az orosz vezetőket és személyesen Vlagyimir Putyint, hogy beavatkozott a tavaly novemberi elnökválasztásba, hogy ne Hillary Clinton demokrata párti jelölt, hanem Trump győzzön. Ezt Moszkvában többször visszautasították.

Donald Trump már a kampányában világossá tette, hogy javítani szeretné az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.