Pesti Srácok

Ujhelyi István a vándorcirkuszok sorsáról faggatja az EP-t

null

Az európai parlamenti képviselők nem minden esetben a legfontosabbnak tűnő ügyeket tűzik napirendre. A Magyar Idők összegyűjtött néhány meglepő felvetést az EP üléseiről, melyek között szerepel Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselőjének ügye is, aki a vándorcirkuszok miatt aggódik.

Ujhelyi István a vándorcirkuszok iránti elkötelezettségét a lapnak meg is erősítette, és elmondta: aggasztja, hogy az egységes szabályozás hiánya miatt a vándorcirkuszokat komoly hátrány éri az egyes tagállamokban. Két különböző országban ugyanis teljesen más törvényi előírásoknak kell megfelelniük a sátor felállításakor, a lakókocsik parkolásánál, a műsor összeállításában. Az ügy érdekében a szocialista politikus tavaly ötször intézett kérdést az EB-hez.

Ujhelyi István szerint a megoldás a hotelekéhez hasonló minősítési rendszer megalkotása lenne, ami garantálná a műsor részét képező állatok megfelelő tartását, és az előadás minőségét. Konkrét javaslata szerint a követelményeknek megfelelő vándorcirkuszok számára kijelölt helyeket a minősítő "Nagy Sátor" emblémával kellene ellátni. "A cirkuszkultúrát a világörökség részének kellene nyilvánítani" - hangsúlyozta Ujhelyi.

PestiSracok facebook image

Az összeállításban olvashatnak még:

  • Egy független ír képviselőről, aki szerint a "tól-ig" formában megadott időintervallum ír értelmezése eltér az Európában megszokottól, ami pedig sérti népének állampolgári jogait, ezért sürgeti, hogy találjanak valamilyen megoldást.
  • Egy katalán szocialista EP-képviselő a hagyományos pinty­daloltató versenyeket élesztené újra. Sajnálatosnak tartja, hogy az EU-ból érkező nyomásnak engedve a katalán kormány betiltotta ezt a nemzeti hagyományt. Az EB-t arról kérdezte, hogy milyen jövőt vizionál a pintydaloltató versenyeknek.
  • A baszk Izaskun Bilbao Barandica, az ALDE párt tagja azzal kapcsolatban fejezte ki aggodalmát, hogy a nemi­identitás-problémákkal küzdő emberek számára létesített segélyvonalak nem elég biztonságosak.
  • "Van az Európai Bizottságnak valamilyen terve arra vonatkozólag, hogy a rovarok élelmiszerként való fogyasztására buzdítsa az EU népességét?" - kérdezte Mireille D’Ornano, Marine Le Pen politikai fegyvertársa.
  • "Mit tervez az EB, hogy csigafarmok létesítését népszerűsítse a népesség körében?" – tette fel a kérdést Angelo Ciocca, az Északi Liga párt tagja. Az olasz politikus úgy véli, hogy egy új jövedelemforrást talált a küszködő gazdák számára, ugyanis dél-Ázsia legújabb szépségápolási divathulláma, hogy a bőrüket kényeztetni vágyók csiganyállal kezeltetik az arcukat.
  • A "véres ügy": a milánói Malpensa Nemzetközi Repülőtéren az Északi Liga párt tagjának horrorisztikus beszámolója szerint nagy mennyiségű vér szivárgott az utasok csomagjából a repülőgépek rakterébe, mely rosszul becsomagolt, illegálisan csempészett húsfélékből eredt. Mit tesz az EP, hogy véget vessen ennek?
  • Németországot ellepték a hódok, ezért Albert Dess azt szorgalmazza, hogy függesszék fel a rájuk vonatkozó vadászati tilalmat. Szász-Anhalt tartományban ugyanakkor a mosómedvék szaporodtak el túlzott mértékben. Sven Schulze szintén német uniós képviselő arról érdeklődött az Európai Bizottságnál, hogy pontosan hány mosómedve található a tartományában. Bár az EB nem tudott konkrét számot mondani, megerősítették, hogy a mosómedve is immár invazív, azaz túl gyorsan szaporodó fajnak tekinthető.
  • Manfred Weber, Wim van de Camp és José Manuel Fernandes a néppárti frakció nevében felvetette, hogy minden ifjú uniós polgár kapjon ingyenes Inter­rail vasúti bérletet a 18. születésnapjára.

Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.