Pesti Srácok

Vesztegetés miatt hallgatták ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt

null

Rendőrök érkeztek hétfőn este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lakásához, hogy kihallgassák az ellene felmerült megvesztegetési vádakban - jelentette az izraeli média. A sajtó szerint a rendőrség azzal gyanúsítja a kormányfőt, hogy maga és családja számára több százezer sékel (több tízmillió forint) értékben ajándékokat és szívességeket fogadott el.

Az ügyészség december utolsó napjaiban jelentette be, hogy rendőrségi nyomozást rendelt el Netanjahu ellen. A hónapok óta folyó rendőri vizsgálatok alatt a miniszterelnök számos alkalommal cáfolta a vádakat. Legutóbb hétfő délelőtt, pártja, a Likud frakcióülésén jelentette ki, hogy a hatóságok nem fognak semmit terhelőt találni ellene, "mert semmi sincs".

A rendőrség már az első kihallgatásra legalább négy órát kért, és előre közölték, hogy további alkalmakra lesz szükségük. A jelenleg megvesztegetés miatt börtönbüntetését töltő előző izraeli miniszterelnök, Ehud Olmert kihallgatásának idején rengeteg, olykor egymásnak ellentmondó információ árasztotta el a helyi médiát, de ezúttal nem szivárogtak ki még maguk a pontos vádak sem.

Annyit lehet tudni, hogy két egymástól független ügyben folyik a nyomozás, s a kevésbé súlyos vádak egy izraeli és egy külföldi üzletembertől kapott ajándékok és szívességek elfogadásáról szólnak. Az eskü alatti kihallgatáshoz vezető áttörés három héttel ezelőtt, egy újabb információ nyomán következett be az ügyekben.

PestiSracok facebook image

A rendőrség szerint az ajándékok értéke jelentős, és érdekeltség, ellenszolgáltatás viszonzása is szerepet játszott bennünk. Várhatóan az ügy egyik legfontosabb kérdése az ajándékok jellegének eltérő értelmezése lesz, hogy vajon csak baráti gesztust jelentenek-e, vagy megvesztegetésnek minősülnek.

Ehud Olmert, Izrael előző kormányfője jelenleg börtönbüntetését tölti, amelyet korrupciós ügyek miatt mért rá az izraeli bíróság, miután sikerült rábizonyítani hatvanezer sékel csúszópénz elfogadását még miniszterelnöksége előtti politikusi időszakából.

Forrás: MTI; fotó: sikerado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.