Pesti Srácok

Az amerikai igazságügyi minisztérium fellebbezett Trump beutazási tilalmi rendeletének felfüggesztése ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium fellebbezett Trump beutazási tilalmi rendeletének felfüggesztése ellen

Fellebbezett szombaton az amerikai igazságügyi minisztérium Donald Trump amerikai elnök beutazási tilalmi rendeletének felfüggesztése ellen, amelyet egy szövetségi bíró rendelt el az előző nap. Trump újságíróknak ezzel kapcsolatban azt mondta: "Győzni fogunk. Az országunk biztonsága érdekében, győzni fogunk".

James Robart szövetségi bíró pénteki döntése azonnali hatályú és országos érvényű, aminek értelmében a hét, muzulmán többségű ország (Szíria, Irak, Irán, Szudán, Líbia, Szomália és Jemen) állampolgárainak az Egyesült Államokba történő beutazása ismét lehetségessé vált. A washingtoni külügyminisztérium közölte, hogy aki érvényes vízummal rendelkezik, beutazhat az Egyesült Államokba. A belbiztonsági tárca is bejelentette, hogy felfüggesztik a rendelet alkalmazását.

A Reuters brit hírügynökségnek sikerült megszereznie az igazságügyi tárca fellebbezési beadványát. Ebben a kormányzat arra hivatkozva kéri a bírói döntés megváltoztatását, hogy a rendelet felfüggesztése közvetlenül árt a közbiztonságnak, megakadályozza egy elnöki rendelet végrehajtását, és megkérdőjelezi az elnök döntését egy nemzetbiztonsági kérdésben. A kormány álláspontja szerint Washington államnak nincs joga megtámadni elnöki rendeleteket. Robart ugyanis a washingtoni államügyész keresete alapján függesztette fel az elnöki rendeletet. Az AP amerikai hírügynökség azt emeli ki a fellebbezésből, hogy a kormány arra hivatkozik, hogy az elnök "szuverén előjoga" dönteni arról, hogy nemzetbiztonsági érdekből mely külföldiek léphetnek be az Egyesült Államokba, és kiket tilt ki.

A beadványban az igazságügyi minisztérium azzal érvel, hogy "az alapelv az, hogy aki először szeretne belépni az Egyesült Államokba, az privilégiumot kér, és kérelmével kapcsolatban nincsenek alkotmányos jogai". Ezért a tárca a bírói döntés azonnali felfüggesztését kéri. A minisztérium azzal érvel a beutazási tilalom fenntartása mellett, hogy "szavatolni kell, hogy akik beléphetnek az Egyesült Államokba, azok nem akarnak ártani az amerikaiaknak, és nem állnak kapcsolatban a terrorizmussal". A fellebbezési kérelemről egy három bíróból álló testület hivatott dönteni, amely dönthet úgy, hogy a fellebbezés teljes elbírálásáig felfüggeszti a bírói döntést. A Reuters megjegyzi, hogy a három bírót három különböző elnök, a republikánus párti George W. Bush, valamint a demokrata párti Jimmy Carter és Barack Obama nevezte ki.

PestiSracok facebook image

Donald Trump szombaton a Twitteren élesen bírálta Robartot, akit még az előző republikánus elnök, George W. Bush nevezett ki. "Ennek az úgynevezett bírónak a véleménye, amely gyakorlatilag elveszi az országtól a bűnüldözést, nevetséges, és felül lesz bírálva!" - írta az elnök még az igazságügyi tárca lépése előtt. Később az Egyesült Államok igazságügyi rendszerét kritizálta: "Mi lesz az országunkkal, amikor egy bíró felfüggeszthet egy nemzetbiztonsági minisztériumi tiltást és bárki, akár rossz szándékkal, beléphet az Egyesült Államokba?". Trump később - ugyancsak Twitter-üzenetek formájában - hangsúlyozta, hogy bíró "szörnyű döntése" miatt "nagyon sok rossz és veszélyes ember özönlik az országunkba". Egy másik üzenetben kijelentette, a bíró megnyitotta az utat az Egyesült Államokban potenciális terroristák előtt, és "a rossz emberek nagyon örülnek".

A Reuters eközben arról számolt be, hogy az amerikai külügyminisztérium újraindította a menekültek, köztük szíriaiak befogadását. A hírügynökség jelentése szerint Robart bíró döntése azt is jelenti, hogy a beutazási tilalommal együtt elrendelt menekültbefogadási tilalmat is fel kell függeszteni. A Reuters értesülése szerint a külügyi tárca azon dolgozik, hogy végrehajtsa a bírói határozatot. Egy külügyi tisztviselő azt mondta, várhatóan már hétfőn érkezik néhány menekült.

Donald Trump január 27-i rendeletében a menekültek befogadását szabályozó amerikai rendszer 120 napos felfüggesztésére, valamint a szíriai menekültek befogadásának határozatlan időre történő felfüggesztésére adott utasítást. A külügyminisztérium az elnöki rendelet hatályba lépését követően Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) arra kérte, hogy napolja el a menekültek beutazását az Egyesült Államokba. Robart bíró döntése nyomán azonban most arra kérik az IOM-et, hogy a lehetőségekhez mérten indítsák útjukra a befogadandó menekülteket. A The New York Times amerikai lap Leonard Doyle ENSZ-szóvivőre hivatkozva tudatta, mintegy 2000 menekült áll készen arra, hogy áttelepüljön az Egyesült Államokba.

Forrás: MTI; fotó: newsweek.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.