Pesti Srácok

"Ha ilyen gyerekem lenne, mint Alföldi Róbert, annak örülnék."

"Ha ilyen gyerekem lenne, mint Alföldi Róbert, annak örülnék."

"Ha ilyen gyerekem lenne, mint Alföldi Róbert, annak örülnék. Annak igazán örülnék!" - mondta a Mandinernek Rosta Mária producer, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője. Az interjú apropója a Passio XXI előadás, ami azért az Arénában lesz, mert a producer állítása szerint Erdő Péter bíboros nem támogatta az eredetileg több köztéri helyszínen elképzelt koncepciót.

Rosta Mária elmondta, hogy már tíz éve szeretné színpadra állítani a Passiót. Akkor látott egy előadást Manchesterben, ahol a közönség kivetítőkön tudta követni a város különböző pontjain játszódó történetet, és végül a finálét a város főterén. Átütő, megrendítő előadás volt. Azt mondtam: ezt itthon is meg kell csinálni!” - idézte fel az élményt.

A Passio XXI névre hallgató előadás mégsem köztéren lesz látható, hanem az Arénában. Rosta Mária elmondta, hogy egyszer korábban már majdnem sikerült megrendezniük Ferencvárosban, több helyszínen: Bakáts tér, metróállomás, Fradi-pálya, és már szinte minden megvolt, ami kellett, Alföldi Róbert lett volna a rendező. Kaptak azonban egy telefonhívást, hogy mégsem lehet megcsinálni, mert Erdő Péter bíboros nem engedte.

PestiSracok facebook image

- mesélte Rosta. Az előadás alapképlete, hogy Jézus megjelenik a mai világban, de senki nem ismeri fel. Zenés, sokszereplős darab lesz, híres mai magyar zenekarok dalaival, a 21. századi megváltót pedig Szabó Kimmel Tamás játssza majd.

A zsidó származását is megemlítő Rosta elmondta azt is, hogy ugyan nem vallásos, mégis a Biblia a kedvenc olvasmánya. Benne van minden, amit az emberiségről, az emberekről tudni kell és ami igaz volt több ezer éve, pár száz éve. Ma - és gondolom, ha ötszáz év múlva még itt leszünk a Földön, akkor is - a Biblia igazságai kitartanak.” Arra kérdésre, hogy miért egy ateista producer és egy ateista rendező készít előadást Jézusról, Rosta Mária azt válaszolta, hogy ez nem teljesen igaz, mert ő szeretne hinni valamiben, és keresi is ezt a „kapaszkodót”. Kiderült, hogy ez nem buddhizmus vagy a szcientológia, de a producer nagyon babonás: „14 hónapja elpusztult az 14 éves szerencsemacskám. Vége a szerencsémnek! – közöltem a férjemmel, aki persze lehülyézett.”

A mű rendezőjéről, Alföldi Róbertről elmondta, „tehetséges, széles látókörű, jó ízlésű, kulturált embernek” tartja, családtagjaként szereti, és elfogadta, hogy „öntörvényű és befolyásolhatatlan”, ezért nem foglalkozik azzal, hogy éppen az olimpiaellenes kezdeményezést támogatja. Rosta Mária bevallása szerint nem vesz részt semmilyen politikai megmozdulásban, mert „azt gondolom, hogy már nem illendő beleszólni a fiatalok dolgába”. Kérdésre elmondta, hogy "a szerelem fogalma nem megfelelően írja le a kapcsolatomat Alföldi Róberthez", majd kifejtette, hogy férjével, Szörényi Szabolccsal nem vállaltak gyereket, pedig szeretett volna.

- tette hozzá.

A teljes interjú a Mandineren olvasható.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.