Pesti Srácok

IKSZ: Az ELTE kiszolgálja a gender- és meleglobbi nyomulását?

null

Nyílt levélben fordult az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az ELTE rektorához. Teljes megdöbbenéssel fogadták az intézmény gender szak indításának tervét. Az IKSZ úgy látja, az eddig csak Soros György magánegyetemén preferált képzés, semmilyen szinten nem szolgálja a fiatalok jövőjét.

"

Megdöbbenéssel értesültünk arról, miszerint az Ön által vezetett intézmény is elindítja a gender studies-t, azaz a társadalmi nemek tanulmánya szakot. Az ELTE Magyarország első egyeteme, többféle európai rangsorban évről-évre kiemelkedő helyet foglal el, diákjai közül számos neves jogász, politikus, tudós és közéleti ember került ki. Sajnálatos, hogy az egyetem nem szeretne hű maradni értékteremtő múltjához, hiszen elindult egy lejtőn. Önök, a vezetőség úgy döntöttek, hogy a magyar társadalom számára semmilyen haszonnal nem bíró, egy politikai korrektségtől megfojtott, tudománynak álcázott, félrecsúszott témával szeretnének foglalkozni mesterképzés keretében. Nem gondoljuk, hogy Magyarország megengedheti magának azt a luxust, amit néhány skandináv ország, hogy közéleti témái legfontosabbja a mellékhelységek jelzései, illetve, hogy minél több semleges játékot, tankönyvet állítsanak elő, nehogy véletlenül befolyásolják a kisfiúk és kislányok saját nemükhöz való tartozását. Szögezzük le, hogy biológiai nemek vannak, nem társadalmiak, így az elnevezés is megtévesztő, hamis.

Tisztelt Rektor Úr!

PestiSracok facebook image

Önök tévedésben vannak, amikor azt gondolják, hogy ezen szak elindításával jót tesznek Magyarországnak. Ön a rektori köszöntőjében azt írja: „Célunk nem lehet kevesebb, mint a kiválóság fenntartása az egyetemen, és ezzel a magyar nemzet jövőbeli lehetőségeinek javítása.” Fel kell hívnunk a figyelmét, miszerint ezzel a tanulmánnyal semmiben nem segítik nemzetünk felemelkedését, sőt rombolják azt az értékközpontú gondolkodást, ami a közép-európai országokban még jelen van. Égető problémánk a demográfiai kérdés, ami nem a szexuális kisebbségek tanulmányozásával és a feminista filozófia elmélyítésével fog megoldódni. Kérjük Rektor Urat, hogy az erre a szakra szánt pénzzel, erőforrással inkább egy demográfiai intézetet, egy családüggyel foglalkozó tanszéket állítson fel, de semmiképp ne ugyanazokkal az oktatókkal és olvasmánylistával, mint a gender studies esetében. Hisszük, hogy Magyarország jövője a családok és a fiatalok kezében van, ezért őket kell támogatni, az ő problémáikkal kell foglalkozni. Ez az Ön, mint Magyarország legrégebbi egyeteme vezetőjének felelőssége is, hiszen eddig csak Soros György magánegyetemén volt megtalálható hasonló nonszensz őrültség. Hozzá tud méltó módon járulni a jövőhöz az ELTE vagy kiszolgálja a gender- és meleglobbi nyomulását? A jelentkezési időszak lezárultával talán Ön is megláthatta, hogy nem övezi hatalmas érdeklődés a témát és mint bölcs vezető belátja, hogy értelmetlen, felesleges és romboló elindítani a fent nevezett szakot és az egyetemet inkább újra a magyar jövő szolgálatába kellene állítani."

Forrás: IKSZ; Fotó: interris.it

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.