Pesti Srácok

Két év alatt 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban

Két év alatt 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban

A következő két évben további 33 százalékos béremelés lesz a szociális ágazatban, így 2013-hoz képest 2018-ra 62 százalékkal emelkednek a bérek – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Idősek Otthonában tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: 2014-ben 12 milliárd forint bérpótlékot, 2015-ben és 2016-ban pedig 8-8 milliárd forint bérkiegészítést adtak az ágazat dolgozóinak, mivel a kormány kiemelt célja, hogy ne csak erkölcsileg, de anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat. Az államtitkár a kormány szerdai döntését ismertetve elmondta: azért, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt ne „torlódjon össze a bérstruktúra”, a magasabb iskolai végzettségűek és a régebben pályán lévők 9 milliárd forintos pluszforrásból nagyobb fizetéshez jutnak majd.

Egy korábbi döntés alapján 1,5 milliárd forintot a bölcsődei dolgozók bérrendezésére fordítanak, a szerdai döntés alapján pedig 7,5 milliárdot a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszerre, elsősorban a felsőfokú végzettséget szerzőkre. A szociális ágazati összevont pótlék emelése majdnem 15 ezer embert érint és átlagosan bruttó 35 ezer forintos béremelést eredményez.

Ezen felül a kormány döntött arról is, hogy az ágazatban dolgozó egészségügyi végzettségűeknek és egészségügyi munkakörben dolgozóknak – mintegy 3300 munkavállalónak – további bérkiegészítést biztosítanak, így bérük minden fokozatban eléri az egészségügyi bértábla szintjét. Erre a célra 5,2 milliárd forintot fordítanak.

PestiSracok facebook image

Czibere Károly kitért arra is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése azzal fenyeget, a fenntartók nem tudják a saját költségvetésükből kigazdálkodni, ezért 32 milliárd forint kompenzációt biztosítanak a fenntartóknak. A szerdai kormánydöntés értelmében már nem egyhavi, hanem másfél havi normatív finanszírozást vehetnek igénybe a fenntartók. Jelezte: pénteken levélben tájékoztatta erről az egyházi és civil intézményfenntartókat.

Az államtitkár megjegyezte: tavaly előfordult, hogy több fenntartó hónapokig nem igényelte a munkatársak után járó kiegészítő támogatás forrását és nem adta oda a munkavállalóknak a megemelt bért. Elmondta: a három intézkedés összesen 46 milliárd forint forrást igényel. Az államtitkár hangsúlyozta: összességében, az átlagbér a 2013. év végi 144 ezer forintról tavaly év végére 175 ezer forintra emelkedett, ami 22 százalékos növekedés. 2017-ben és 2018-ban további 33 százalékkal emelkedik az átlagbér, 2017 végére 208 ezer, 2018 végére 233 ezer forintra. Kiemelte: 2013 és 2018 között 62 százalékkal fognak emelkedni az ágazatban az átlagbérek.

Szabóné Varga Valéria, a sajtótájékoztatónak helyt adó intézmény igazgatója elmondta: nagyon fontos a béremelés, mert az ágazatban nagy volt a munkaerőhiány a nehéz, embert próbáló munka és az eddigi alacsony bérezés miatt, és ez veszélyeztette az ellátás biztonságát. Czibere Károly hangsúlyozta: több mint 90 ezren dolgoznak a szociális ágazatban, naponta 800 ezer embernek segítenek, vagyis az egyik legkiterjedtebb támogató és segítő rendszerről van szó. Emlékeztetett arra is, a kormány azzal is kifejezte az ágazatban dolgozók iránti megbecsülését, hogy javaslatára az Országgyűlés a szociális munka napjává nyilvánították november 12-ét. Kérdésre válaszolva elmondta: dolgoznak egy protokollon, hogy az utcán elhunytak esetében meg lehessen állapítani, valóban kihűlés okozta-e a halált vagy más betegség, fertőzés, egészségi probléma állt-e a háttérben.

Forrás: MTI. Vezető kép: Népszava/Vajda József

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.