Pesti Srácok

Különleges rendőrségi egységet hoztak létre a szélsőségesség elleni harcra Szlovákiában

Különleges rendőrségi egységet hoztak létre a szélsőségesség elleni harcra Szlovákiában

A szélsőségesség, azon belül a fasizmus különböző megjelenési formái elleni küzdelem, illetve a terrorizmus megelőzése lesz a feladata Szlovákiában annak a különleges rendőrségi egységnek, amelynek létrejöttét Robert Fico kormányfő jelentette be belügyminiszterével és az országos rendőrfőkapitánnyal közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán Pozsonyban.

A több mint száz fős egység (NJBPTE) a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) részeként fog működni, s a jövőben minden olyan bűncselekmény kivizsgálása a hatáskörébe tartozik majd, amelyeket a szlovák büntető törvénykönyv a terrorizmus, illetve extrémizmus címszó alatt tart számon.

Az új szervezettől, amelyet Robert Kalinák belügyminiszter elitegységnek minősített, azt várják, hogy segít "magasabb szakmai szintre emelni" az említett kategóriákba sorolt bűncselekmények elleni harcot.

A szervezet létrehozása és feladatai kapcsán Robert Fico a szélsőségességnek az utóbbi időszakban tapasztalt állítólagos térnyeréséről, illetve a "fasizmus új hullámáról" beszélt, miközben a jelenség elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint a szélsőségességet alapjaiban el kell utasítani, mert miután szavak formájában megjelent, a szavakat tettek is követhetik.

A különleges rendőri egység létrehozása, ennek időzítése illetve az, hogy a szervezet létrejöttét maga a miniszterelnök jelentette be, helyi megfigyelők szerint egyfajta politikai üzenetet is hordoz, s az ősszel esedékes megyei választások összefüggésében is értelmezhető. Erre utal az is, hogy Robert Fico az utóbbi hetekben közvetve több alkalommal is erőteljesen bírálta a szlovák sajtó által szélsőjobboldalinak minősített Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS) elnökét, Marián Kotleba besztercebányai megyefőnököt, aki az őszi voksoláson ismét komoly ellenfele lehet a vezető kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelöltjének.

Kotleba markánsan EU- és NATO-ellenes, korábban csak regionálisan jelentős pártja az elmúlt években számottevő politikai tényezővé erősödött Szlovákiában, a tavalyi parlamenti választásokon 8 százalékot meghaladó eredménnyel bekerültek a törvényhozásba is. Az LSNS-től ez idáig minden egyéb számottevő szlovákiai politikai csoportosulás elzárkózott, és a pártot a parlamentben is igyekeznek teljesen elszigetelni. Elemzők szerint azonban nem zárható ki a párt támogatottságának további növekedése, ami negatív hatással lehet a két nagyobb kormánypárt, az Irány és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szavazóbázisának nemzeti érzelmű részére.

Forrás: MTI; Fotó: dailystar.co.uk

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.