Pesti Srácok

Mára Japán lett a legjelentősebb ázsiai befektető Magyarországon

Mára Japán lett a legjelentősebb ázsiai befektető Magyarországon

Mára Japán lett az első számú ázsiai befektető Magyarországon: 151 vállalattal van jelen, és 31 ezer embert foglalkoztat, nem véletlen, hogy ezek közül hét stratégiai partnere a magyar kormánynak - mondta tokiói tárgyalásainak első napja végeztével Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn telefonon.

Japán és Magyarország gazdasági együttműködése nagyon szorossá vált az utóbbi időben. A legmagasabb technológiai színvonalat képviselő vállalatok nagymértékben hozzájárulnak a magyar gazdaság teljesítményéhez. A 151 cég összesen 4,4 milliárd dollárt (1276 milliárd forint) fektetett eddig be Magyarországon - tette hozzá.

- mondta.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Közép-Európából Magyarország exportál a legtöbbet Japánba, tehát a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok is sikeresek. A két ország közötti kereskedelmi forgalom meghaladja a kétmilliárd dollárt.

- mondta.

- jelentette ki.

A miniszter szerint a gazdasági mellett a politikai együttműködés is nagyon szoros. Magyarországnak is az az érdeke, mint Japánnak, hogy a világnak ezen a részén béke és biztonság legyen, mert Budapestnek fontos gazdasági partnerei vannak a térségben. Japán és Magyarország a lehető leghatározottabban elítéli az észak-koreai rakétakísérleteket, amelyek alapjaiban veszélyeztetik a térség biztonságát.

A két ország hasonló álláspontot képvisel a migráció tekintetében, hiszen Japán is rendkívül szigorú migrációs politikát folytat, nemzeti szuverenitását előtérbe helyezve maga szeret dönteni arról, hogy kit fogad be az országba. Eközben azonban Japán nagyon komoly humanitárius tevékenységet végez a Közel-Keleten, ahol Magyarország a keresztény közösségek védelmében lép fel.

A terrorellenes küzdelemben is számíthat egymásra a két ország, mindkettő tagja az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalíciónak, s egyetért abban, hogy a világra ma a legnagyobb veszélyt ez a terrorszervezet jelenti - mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: KKM

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.