Pesti Srácok

Megvertek három kolozsvári fiatalt, mert magyarul beszéltek

null

Bántalmaztak három fiatalt szombat hajnalban Kolozsvár belvárosában, az utcán. A Stiridecluj.ro hírportál arról számolt be, hogy a fiatalokra azért támadtak rá, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, de az okokat még vizsgálják.

A hírportál egy szemtanúra hivatkozva közölte, hogy egy belvárosi utcán a három fiatal amiatt került összetűzésbe egy másik csoport tagjaival, mert magyarul beszéltek. A szóváltás dulakodásba torkollott, amire az egyik támadó gázpisztolyt vett elő, és előbb a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal felé lőtt, és fejbe vágta a fegyverrel. A fiatal megsérült. A tanú arról számolt be a portálnak, hogy az összetűzés helyszínén a rendőrség is vizsgálódott.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek megerősítette az összetűzés tényét. Hozzátette: az okokat, és azt, hogy valóban történt-e fegyverhasználat, még vizsgálják. A szóvivő elmondta, a rendőrséget hajnali négy óra körül riasztották a Central áruház melletti utcába. A rendőrök három 26 és 31 év közötti magyar nemzetiségű fiatalt találtak a helyszínen, akik azt mondták, hogy két férfi támadt rájuk. A három fiatalt kórházba szállították, ezért nem lehetett tőlük vallomást kérni. A szóvivő hozzátette, a bántalmazottak várhatóan a nap folyamán tesznek panaszt bántalmazás és minden bizonnyal fenyegetés miatt is a rendőrségen.

"Egyelőre nem tudom megerősíteni, hogy a konfliktus hátterében a bántalmazottak magyar beszéde állt volna. A fegyverhasználatot sem tudom megerősíteni, de az egyik sérült azt mondta a helyszínelő rendőrnek, hogy pisztoly nyelével verték fejbe. Folyamatban van a tanúk kihallgatása is, és a környék térfigyelő kameráinak ellenőrzése" - mondta az MTI-nek Carmen Jucan. Hozzátette: az ügynek már vannak gyanúsítottai, és a rendőrség most ellenőrzi, hogy valóban részesei voltak-e a szombat hajnalban történt incidensnek.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.