Pesti Srácok

Moszkva semmiképpen sem hagyhatja figyelmen kívül Magyarországot

Moszkva semmiképpen sem hagyhatja figyelmen kívül Magyarországot

Az orosz-magyar barátságról és Putyin gyakori látogatásairól beszélgetett a Heti Válasz újságírójs Alekszej Drinocskinnal, a Moszkvai Állami Intézet professzorával. A szakértő szerint Moszkva akkor sem hagyná figyelmen kívül Magyarországot, ha Nyugattal javulna a kapcsolata, és úgy gondolja, hogy az oroszbarát és orosz-ellenes kifejezésekkel jellemzett viszonyt inkább rugalmasabb jelzőkkel kellene illetni.

Az orosz-magyar barátságról és Putyin átlagnál gyakoribb látogatásairól kérdezte Alekszej Drinocskit, a Moszkvai Állami Intézet professzorát a Heti Válasz. A szakértő elmondta, hogy egy ország fontosságát a másik számára természetesen nem az határozza meg, hogy hányszor találkoznak a legmagasabb szinten, ezt inkább a bizalom jeleként lehetne értelmezni. Hozzátette, nem az a lényeg, hogy két ország vezetői milyen gyakran találkoznak, hanem, hogy lehetővé válik-e a tágabb környezetben fennálló problémák előnyös megoldása.

Arra a kérdésre, hogy csökkenni fog-e a magyar-orosz viszony jelentősége, ha javul Oroszország és a Nyugat viszonya Drinocski azt válaszolta, hogy orosz szemszögből Magyarország a Nyugat része és semmilyen esetben nem fognak minket figyelmen kívül hagyni.

Az orosz-ellenesből hirtelen oroszbaráttá vált magyar politikáról azt gondolja, hogy a magyar-orosz viszonyt ennél rugalmasabb jelzőkkel kellene illetni, mint például régi vagy új partner, esetleg útitárs.

PestiSracok facebook image

A szakértő elmondása szerint a magyar-orosz kapcsolatokat alapvetően nem kimondottan érdekkapcsolatnak, hanem több mint jónak tartja, és ezt egy, az orosz külügyminisztérium diplomáciai osztályán 2006-ban lefolytatott felmérés is alátámasztja.

Természetesen szóba kerültek az Oroszország elleni szankciók, amelyeknek feloldása Szijjártó Péter, külügyminiszter szerint Magyarországnak is csak ártanak, hiszen 2014 nyara óta 6,5 milliárd dolláros kárt okoztak már. Erre reagálva kifejtette, hogy nehéz kommentálni ezt, hiszen nem világos, hogy milyen számítási módszert használnak, de ha import mellett figyelembe vesszük a magyar vállalkozók nem megvalósult beruházásait, akkor még akár reális is lehet ez a szám. A kétoldalú kereskedelem bővülésének legegyszerűbb módja természetesen a szankciók feloldása lenne, de olyan nem lesz, hogy Oroszország kizárólag velünk bonyolítsa a külkereskedelmet.

Dmitrij Kiszeljov 56-al kapcsolatos “fasiszta felkelés” elszólásáról a szakértőnek az a véleménye, hogy nem szabad azt gondolni, hogy az állami csatornákon minden felülről szentesített, hiszen az alkotók sok szabadságot kapnak.

Forrás: Heti Válasz, Fotó: atlatszo.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.