Pesti Srácok

MTVA-s lehallgatás: Polt Péter az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult

MTVA-s lehallgatás: Polt Péter az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult

A Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálta az MTVA-s lehallgatási ügyben a Fővárosi Főügyészség által hozott részmegszüntető határozatot és annak kapcsán a Btk. tiltott adatszerzéssel kapcsolatos rendelkezését – erősítette meg portálunknak a Magyar Nemzet információit Fazekas Géza. A Legfőbb Ügyészség szóvivője szerint arra a véleményre jutottak, hogy a Btk.-ban a kérdéskör nem megfelelően szabályozott, ezért a Legfőbb Ügyészség szerdán az Igazságügyi Minisztériumhoz fordult.

A vonatkozó törvény értelmében tiltott adatszerzést az követ el, aki személyes adat, magántitok, gazdasági titok vagy üzleti titok jogosulatlan megismerése céljából lakását, egyéb helyiségét vagy az azokhoz tartozó bekerített helyet titokban átkutatja, illetve más lakásában, egyéb helyiségében vagy az azokhoz tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyel vagy rögzíti.

A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a tiltott adatszerzés bűncselekményt csak olyan helyen lehet elkövetni, ami a magánlaksértés bűncselekmény kapcsán kialakult joggyakorlat szerint megfelel a más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely fogalmának. Arra a törvény nem terjed ki, ha munkahelyi irodában, egyéb helyiségben kerül sor az ott történtek lehallgatására, rögzítésére. Éppen ezért a Legfőbb Ügyészség arra a következtetésre jutott, hogy a Büntető törvénykönyv tiltott adatszerzésre vonatkozó tényállása kapcsán jelenleg olyan szabályozatlan kérdés van, amely miatt február 15-én az Igazságügyi Minisztérium felé jogalkotási kezdeményezéssel élt.

Fazekas Géza emlékeztetett, hogy a Legfőbb Ügyészség nem először fordul a Büntető törvénykönyv kapcsán jogszabály módosítási kezdeményezéssel az Igazságügyi Minisztériumhoz. 2014. májusában például a Magyar Rezidens Szövetség beadványa nyomán azért kereste meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot, mert nem találta egyértelműnek a hálapénz elfogadásának kapcsán felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazását.

PestiSracok facebook image

Ismert, tavaly tavasszal poloskákat találtak Vaszily Miklósnak és két vezető munkatársának az irodájában. A rendőrségnek tíz hónap alatt sem sikerült tisztáznia, hogy az elvileg szigorúan őrzött épületben kik szerelhettek lehallgatókészülékeket a vezetők irodáiba. Végül a tiltott adatszerzés miatt indított nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Forrás: mno.hu/PestiSrácok.hu, fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?