Pesti Srácok

Nincs is iszlám terrorizmus – legalábbis Ferenc pápa szerint

null

Beszédet mondott a populista mozgalmak világtalálkozóján Ferenc pápa. A katolikus egyházfő szerint muszlim terrorizmus nem létezik, de az ökológiai válság valós.

A Tre Egyetemen tartott beszédében a pápa azt mondta:

PestiSracok facebook image

A pápa ezzel arra a nyilvánvaló tényre próbálta felhívni a figyelmet, hogy nem minden keresztény és nem minden muszlim terrorista. Szavaival azonban azt is sugallta, hogy nem létezik kifejezetten az iszlámhoz kötődő terrorizmus a világban – ez pedig éles ellentétben áll a valósággal – írja a Breitbart. A pápa azzal folytatta, hogy egyik nép sem bűnöző, kábítószer kereskedő vagy erőszakos. A terrorizmus inkább a gazdasági egyenlőtlenségek, mintsem a vallási meggyőződés eredménye:

A pápa annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy minden vallás a békét hirdeti, és az erőszakos radikalizálódás veszélye minden vallásban egyaránt megtalálható:

Az iszlám terrorizmus létezését ugyan tagadta, de a globális felmelegedés tagadását elítélte a pápa:

Az olyan liberális médiumok, mint például a brit The Guardian azonnal átpolitizálta a beszédet és azt állította, hogy a pápa ezzel a Trump-ellenes tüntetők melletti támogatását fejezte ki. Ferenc pápa azonban saját maga tagadta ezeket a felvetéseket, amikor kijelentette, hogy szavait nem konkrét személynek címezte. Ezen felül, hiába állította azt a The Guardian, hogy a pápa elítélte a populizmust, épp a populista mozgalmak képviselői előtt beszélt, dicsérve a demokrácia iránti elkötelezettségüket.

A pápa beszédétől függetlenül, a vatikáni államtitkár, Pietro Parolin bíboros azt mondta, hogy a Szentszék aggódik az Európában és az Egyesült Államokban egyaránt növekvő számú populista és nacionalista mozgalmak miatt.

Forrás: Breitbart, 888.hu. Fotó: kronika.ro