Pesti Srácok

Őrizetbe vehetők lesznek a migránsok

Őrizetbe vehetők lesznek a migránsok

Magyarországon bizonytalan jogi státusú személyek ne járkálhassanak szabadon, ez az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomag célja – erről beszélt Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

A Belügyminisztérium (BM) előterjesztése szerint négy törvényt kell módosítani az illegális bevándorlók őrizetbe vételéről szóló törvénycsomag miatt, amely a jogi határzár megerősítését is jelenti – derült ki kedden Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján. A törvénycsomag célja, hogy Magyarországon bizonytalan jogi státusú személyek ne járkálhassanak szabadon.

Tuzson úgy összegezte a tervezet tartalmát, hogy a bevándorlóknak egészen addig az országhatáron lévő tranzitzónában kell várakozniuk, amíg menekültügyi kérelmüket jogerősen elbírálják. Ezt azzal indokolta, hogy a bevándorlók kiismerték a jelenlegi, az európai uniós előírásokon alapuló szabályozás kiskapuit, és sokszor csak azért nyújtanak be fellebbezést, hogy az eljárás számukra az ország belső területén folytatódjon, majd eltűnnek a hatóságok szeme elől, vagy az unió más államaiban jelennek meg. Ez viszont biztonsági kockázattal jár, hiszen ma már nagyon sok tisztázatlan státusú migráns van az EU-ban, aminek következménye a kontinens biztonságának megbomlása. Erre példaként hozta fel a párizsi és a berlini terrormerényleteket. Kifejtette, az intézkedésnek köszönhetően ezentúl az illegális migránsok a kérelem jogerős elbírálásáig tartó idő alatt csak Szerbia felé hagyhatják el a tranzitzónát, tehát nem léphetnek be az országba. Emellett a jövőben nemcsak a határtól számított 8 kilométeres sávon belülről, hanem az egész ország területéről visszaszállítják majd őket a határ menti tranzitzónába, kivéve a kísérő nélküli 14 év alattiakat. A menekültügyi eljárásokat teljes egészében a tranzitzónában fogják lefolytatni. A jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy azokat, akik ma nyitott táborokban várják a döntést kérelmükről, szintén a határ menti zónába vigyék. Az államtitkár azt is közölte, új szabályként előírnák, hogy szabálysértési eljárás indítható azzal szemben, aki a neki kijelölt területet elhagyja vagy oda nem érkezik meg, megsértve ezzel a tartózkodási rendet. Ennek büntetése szabálysértési elzárás is lehet.

A teljes cikket a Magyar Idők oldalán olvashatják.

PestiSracok facebook image

Fotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?