Pesti Srácok

Őrizetbe vettek egy feltételezett dzsihadistát egy németországi razzia során

Őrizetbe vettek egy feltételezett dzsihadistát egy németországi razzia során

Terrorellenes razziát tartottak szerdán korán reggel a nyugat-németországi Hessen szövetségi tartomány több nagyvárosában: a rendőrségi akció során őrizetbe vettek egy tunéziai állampolgárt, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet számára toborzott embereket egy merénylet végrehajtásához.

A Frankfurt am Main-i államügyészség elmondta, hogy 54 lakást, üzlethelyiséget és mecsetet fésültek át a hatóságok. A művelet összesen tizenhat - 16 és 46 év közötti - gyanúsított ellen irányult.

A 36 éves tunéziai férfit Frankfurt am Mainban fogták el, és azt feltételezik róla, hogy 2015 augusztusa óta toborzó és csempésztevékenységet végzett az Iszlám Állam megbízásából. Állítólag egy terrorhálózatot akart kiépíteni egy támadás végrehajtásához. Az ügyészség közölte, hogy a tervezett merénylet előkészítése még a kezdeti szakaszban volt, így konkrét célpontot sem választottak még hozzá.

A német fővárosban, Berlinben kedden három feltételezett terroristát vett őrizetbe a rendőrség.

PestiSracok facebook image

A német főváros egyik leglátogatottabb karácsonyi vásárán, a Breitscheid téren december 19-én egy kamionnal merényletet követtek el, amelyben 12 ember - köztük a jármű eredeti, lengyel sofőrje - meghalt, 53-an pedig megsebesültek. Az elkövető egy 24 éves tunéziai férfi volt, akit pár nappal később egy rendőrségi ellenőrzés során Milánóban agyonlőttek.

Forrás: MTI; Fotó: sputniknews.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.