Pesti Srácok

Pénteken tudják Budapestre szállítani a buszbaleset áldozatainak holttestjeit

Pénteken tudják Budapestre szállítani a buszbaleset áldozatainak holttestjeit

Pénteken tudják hazaszállítani a veronai buszbaleset áldozatainak holttestét Budapestre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.

A miniszter egy kérdésre válaszolva elmondta: továbbra is két válságos állapotban lévő sérült van Veronában, ők mesterséges kómában vannak.

Az elhunytak hazaszállítását illetően az illetékes olasz önkormányzat elkezdte a halotti anyakönyvi kivonatok elkészítését, eddig hét készült el, és az ígéretek szerint csütörtökre az összes meglesz - közölte. Mint mondta, a milánói főkonzulátus megadta magyar és olasz nyelven is a hazaszállításra vonatkozó engedélyt. Csütörtök reggel indul útnak három autó Magyarországról, amely hazahozza a holttesteket. A járműveket konzul kíséri, a pénteki hazaszállítás továbbra is tartható, a holttesteket a budapesti Honvédkórház fogadja - tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a balesetben maradtak épen csomagok, ezek hazaszállításáról már egyeztettek az lasz hatóságokkal, és csütörtökön egy jármű indul a minisztériumból a csomagokért.

PestiSracok facebook image

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Forrás: MTI; Fotó: Blikk

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.