Pesti Srácok

Soltészék beolvastak a román ügyészségnek a magyarok vegzálása miatt

null

Felháborító, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) kihallgatásokra idézi be a marosvásárhelyi római katolikus líceum diákjainak szüleit, illetve hogy bírói döntés hiányában „megpróbálják az iskola jövőjét is ellehetetleníteni” – írta hétfői közleményében Potápi Árpád nemzetpolitikáért, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

A két államtitkárnak a Miniszterelnökség által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében az áll: elfogadhatatlan, hogy a – sajtóértesülések szerint – egy-másfél órán át tartó kihallgatásokon egyebek mellett arról kérdezik a szülőket, miért íratták be gyermekeiket a katolikus gimnáziumba, illetve hogy önként vagy külső nyomásra döntöttek-e így. Mint írták:

Arra hívták fel a figyelmet: köztudott, hogy a szülők elégedettek az iskolában folyó szellemi-erkölcsi neveléssel, az intézmény tanári karával, valamint az igazgató munkájának színvonalával. A marosvásárhelyi katolikus gimnázium létét mind a társadalmi igény, mind a szakmai felkészültség indokolja – emelték ki. A két államtitkár szerint a korrupcióellenes harc leple alatt a magyarság jogainak tudatos szűkítése folyik, ami – tették hozzá – elfogadhatatlan egy jogállamban. Potápi és Soltész fölszólította a román hatóságokat, hogy fejezzék be az oktatók és a szülők megfélemlítését és a líceum tevékenységének ellehetetlenítését, mivel a folyamat visszafordíthatatlan károkat okoz nem csupán a magyar közösségnek, hanem Romániának is.

PestiSracok facebook image
Laura Kövesi, a DNA vezetője; Fotó: nineoclock.ro

A Maszol.ro portál pénteki cikkében írt arról, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium több diákjának szüleit is beidézte és tanúként hallgatta ki a romániai korrupcióellenes ügyészség. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) állásfoglalásban fejezte ki felháborodását emiatt. Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen tavaly november elején indított eljárást a DNA, mert a hatóság szerint annak ellenére járultak hozzá a gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás már a múlt év végén ellehetetlenítette a tanintézet működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis nem adhatták ki a tanárok fizetését, nem fizethették ki a közüzemi számlákat. A tanintézet élére február 14-én megbízott igazgatót neveztek ki.

Forrás: MTI. Vezető képünkön Soltész Miklós és Potápi Árpád látható; fotó: bonyhad.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.