Pesti Srácok

Szakács László: "médiaszínjáték" volt a gazdasági bizottság ülése

Szakács László: "médiaszínjáték" volt a gazdasági bizottság ülése

Egy "médiaszínjáték" volt a gazdasági bizottság ülése, nincs olyan hatásköre a testületnek, hogy az OLAF-jelentéssel kapcsolatban vizsgálódjon – mondta Szakács László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A frakcióvezető-helyettes szerint több OLAF-jelentés is létezik, és aki igazán akar a korrupció ellen harcolni, az mindet közzé tenné.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz általában arra hivatkozva utasítja el a különböző vizsgálóbizottságok felállítását, hogy folyamatban lévő ügyeket nem lehet vizsgálni. A politikus elmondta: nem ez az egy OLAF-jelentés szól Magyarországról, ha valaki tényleg a korrupció elleni harcot tűzi ki célul, akkor az összes dokumentumot megismerhetővé kell tenni. Hozzátette: amikor ez a kormány korrupcióról beszél, akkor azért az embernek felfordul a gyomra, hiszen elég a letelepedési kötvényre gondolni, de ezt a történetet például nem vizsgálják.

Az OLAF-nak van egy koordinációs irodája Magyarországon, de azt sem lehet tudni, hogy hol van, így azt sem lehet tudni, milyen jelentések vannak még Magyarországról – fogalmazott. Szakács László kijelentette: ha a 4-es metróval kapcsolatban valaki törvényt sértett, vele szemben el kell járni, a szocialista párthoz azonban nem jutott korrupciós pénz. Az MSZP frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: "az utóbbi időben sokat cikkeztek a párt kasszájáról, nagy mínuszban van a költségvetés, az MSZP kasszájába nem került ebből a pénzből."

A politikus elmondta: a 4-es metróval kapcsolatos büntetőeljárást már egyszer megszüntették, most újra elindították, és fideszes képviselők kérdésekkel bombázzák Polt Pétert, hogy hol áll az ügy. Hozzátette: azt nem tudja, Horváth Csaba elmegy-e a bizottsági meghallgatásra.

PestiSracok facebook image

A lehetséges baloldali összefogással kapcsolatban és az előválasztásról elmondta, hogy még nem tudni, hogy lesz-e, a Párbeszéd kihátrálása nem jelenti azt, hogy teljesen elvetik a dolgot. Az MSZP kidolgozott tervet mutatott be, a Párbeszéd pedig az interneten akarta az egészet megcsinálni, de támogatottságuk alulmaradt, ezért kiszálltak.

Álhír, nincs semmilyen alapja annak, hogy a DK és az MSZP leosztotta volna a budapesti választókerületeket egymás között – magyarázta. Szakács László arról is beszélt, hogy a párt frakciója formálisan döntött arról, hogy támogatja Majtényi László köztársasági elnökjelölését. Ugyan Majtényi úgy gondolja, matematikailag nincs esélye, a szocialista frakcióvezető-helyettes szerint mégis fontos, hogy bemutassanak a választópolgároknak egy alternatívát, hogy lássák az emberek, milyen alkotmányos demokráciát szeretnénk.

atv.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.