Pesti Srácok

Trump lecsukatta a Dakota-olajvezeték ellen tüntető indiánokat

Trump lecsukatta a Dakota-olajvezeték ellen tüntető indiánokat

Letartóztatásokkal ért véget szerdán a több mint egy éve tartó tüntetéssorozat Észak-Dakotában, az úgynevezett Dakota-olajvezeték mellett.

Helyi idő szerint szerdán délután járt le a határidő, és az öt amerikai államon keresztül húzódó, úgynevezett Dakota-olajvezeték ellen tüntetőknek Észak-Dakotában el kellett hagyniuk a tüntetés helyszínét. A protestálók csaknem egy évvel ezelőtt sátortáborokat húztak fel, és lényegében ott éltek. A tüntetések csúcspontján ezrek csatlakoztak a csővezeték elleni tiltakozáshoz. Bírósági döntés értelmében azonban az olajvezeték építésének nincs akadálya, ezért a kormányzat szerda éjfélig adott időt a tüntetőknek, hogy elhagyják a helyszínt. A legtöbben békésen távoztak, de mintegy félszázan maradtak, és erőszakoskodtak, s egy részüket, mintegy tíz embert - két órával a határidő letelte után - a rendőrség őrizetbe vett. A távozók felgyújtották a részben sátrakból, részben fából összeácsolt tábort, a rendőrség szerint összesen vagy húsz helyen lobogtak a lángok. Egy 7 éves kisfiú és egy 17 éves lány megégett, és kórházba kellett őket szállítani.

A Dakota-olajvezeték - amelyet magánvállalkozásban épít egy dallasi cég - már majdnem teljesen készen áll, és amikor működni kezd, akkor Észak- és Dél-Dakotából Iowán keresztül Illinois államba szállítja majd a nyersolajat. A vezeték megépítése ellen környezetvédők és helyi indián törzsek képviselői tüntettek, részben mert attól tartottak, hogy az olajvezeték miatt szennyezetté válhat a helyi vízkészlet és a közeli folyó, részben pedig az ott élő sziú indiánok a történelmi emlékeiket, sírjaikat féltették. A hosszú hónapok óta tartó protestálást az amerikai szellemi elit és a művészvilág egy része is figyelemmel kísérte és támogatásáról biztosította, s nem egy ismert művész utazott a helyszínre, hogy jelenlétével nyomatékot adjon a tüntetéseknek.

Forrás: MTI; fotó: newsweek.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.