Pesti Srácok

Veronai buszbaleset: hazahozták az áldozatok holttesteit

Veronai buszbaleset: hazahozták az áldozatok holttesteit

Szombaton nem sokkal dél után Tornyiszentmiklósnál lépett be Magyarországra az a hat járműből álló konvoj, amely a veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának holttestét szállítja Budapestre.

Az Olaszországból Szlovénián át a Zala megyei határátkelőhöz érkezett autókonvojban két kísérőautó mellett három halottszállító haladt, illetve egy mikrobusz, amelyben a két héttel ezelőtti baleset után megmaradt csomagokat és személyes holmikat szállítják. A többi járműhöz képest lassabban haladó menet nem sokkal fél egy után érkezett meg a szlovén-magyar határátkelési ponthoz Tornyiszentmiklósnál. Innen a konvoj megállás nélkül haladt tovább az M70-es autóúton az M7-es autópálya, illetve Budapest irányába.

A január 20-án, Verona közelében történt tragédia halálos áldozatainak holttestét pénteken öt veronai kórházból gyűjtötték össze és helyezték át a halottszállító járművekre. Külügyi forrásból az MTI úgy értesült, hogy a konvoj végül szombat hajnalban öt órakor indult el Magyarországra, Olaszországban rendőri felvezetést is biztosítottak a magyar járművek számára. A konvoj várhatóan 15 óra után érkezik meg Budapestre, a Honvédkórházhoz.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

PestiSracok facebook image

Forrás, vezető kép: MTI/Varga György

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?