Pesti Srácok

Az FBI igazgatója nem tud Trump lehallgatásáról, de arról igen, hogy Putyin gyűlöli Clintonnét

Az FBI igazgatója nem tud Trump lehallgatásáról, de arról igen, hogy Putyin gyűlöli Clintonnét

Nincs bizonyíték arra, hogy Donald Trumpot és kampánycsapatát a tavalyi elnökválasztási kampány idején Barack Obama volt elnök lehallgattatta – jelentette ki James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója hétfőn a kongresszus hírszerzési bizottsága előtt. Comey azt viszont megerősítette, hogy valóban folyik nyomozás a Donald Trump kampánycsapata és Oroszország közötti esetleges kapcsolatokról, netán együttműködésről. Ez az első eset, hogy az FBI igazgatója nyilvánosan beszélt a nyomozás tényéről.

James Comey a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetőjével, Mike Rogers admirálissal együtt jelent meg kongresszusi bizottság előtt, hogy beszámoljanak egyrészt a vélelmezett orosz kapcsolatokról, másrészt Trumpnak a lehallgatásáról tett állítása ügyében folyó vizsgálatokról. Comey leszögezte: sem az FBI-nak, sem az igazságügyi minisztériumnak nincs bizonyítéka Trump március 4-én nyilvánosságra hozott állítására, miszerint Obama elnök lehallgattatta őt és kampánycsapatát. Mint fogalmazott:

Mike Rogers, az NSA vezetője pedig elmondta: megalapozatlan volt az az állítás, hogy az amerikai hírszerzés a brit elektronikus figyelő szolgálat (GCHQ) segítségével hallgatta volna le Trumpot. Ezt egyébként a múlt héten a brit hírszerző ügynökség szóvivője már cáfolta.

PestiSracok facebook image

Az FBI igazgatója közölte, hogy tavaly július óta folyik vizsgálat Donald Trump kampánycsapata és Oroszország kapcsolatairól, ám érdemben nem válaszolt a meghallgatáson felvetett kérdésekre. Ezek azt firtatták, hogy például Trump volt kampánymenedzserének, Paul Manafortnak voltak-e kapcsolatai oroszbarát ukrán politikusokkal, illetve Roger Stone tanácsadónak – aki régóta tanácsadója Donald Trumpnak – voltak-e kapcsolatai a Demokrata Párt Országos Bizottsága számítógépes rendszerét feltörő hackerekkel. James Comey valamennyi konkrét kérdésre azzal válaszolt: nem kommentálja azokat.

– szögezte le. Azt viszont megerősítette, hogy véleménye szerint Moszkva „egyértelműen Donald Trump elnökségét preferálta”, valamint hogy „Putyin annyira gyűlölte Hillary Clinton külügyminisztert, hogy egyértelműen előnyben részesítette azt, aki vetélytársaként indult”. Az FBI vezetője azt hangoztatta, hogy Moszkva közvetítőkön keresztül állt kapcsolatban a WikiLeaks kiszivárogtató portállal. James Comey Adam Schiff demokrata párti képviselő kérdésére válaszolva kitért arra is, hogy az FBI információi szerint az oroszok „több Brexitet”, vagyis több tagállam Európai Unióból történő kilépését szeretnék látni.

Forrás: MTI. Vezető kép:AP/Mikhail Metzel

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.