Pesti Srácok

A csepeli polgármester szerint elképzelhetetlen, hogy Demszky nem tudott a metrópénzek lenyúlásáról

null

Március 9-én hivatalosan is megkezdte munkáját a metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport, amely minden idők legnagyobb korrupciós botrányát kívánja feltárni. A testület legfontosabb feladata kideríteni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentés nyomán azt, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, kik viselik a felelősséget a meghozott döntésekért, valamint hogy kikhez kerülhettek a metrópénzek. A téma kapcsán a Demokrata készített interjút Borbély Lénárddal, a munkacsoport vezetőjével, aki szerint rendszerszintű visszaélések történtek.

Metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője az interjúban hangsúlyozta, hogy az OLAF- jelentés szerint három nagy szerződés közül három is korrupciógyanús. "A Siemens AG és a Siemens Rt. a Fővárosi Önkormányzat döntéshozóival, a BKV DBR Metróprojekt Igazgatóságának tagjaival, illetve az Eurometro Kft.-vel kapcsolatban álló cégeknek komoly összegeket fizetett ki. "

A cikkben azt írták, hogy egy 2007 november 26-án aláírt szerződés is korrupciógyanút vet fel, amely az állomások belső építésére vonatkozik. Borbély az OLAF-jelentésben is szereplő Antal Attila (a BKV akkori vezérigazgatója) vallomását idézi, amely szerint az akkori főpolgármester- helyettes leszólt neki, hogy súgja meg a beadandó árát, ezért cserébe a szerződéses ár 5%-át kéri. A későbbi győztest így tájékoztatták, hogy csakis 39,6 milliárd forintnál alacsonyabb összegű ajánlattal nyerhető meg a tendert, így egyetlen érvényes ajánlat érkezett csak. Ám végül mégis magasabb összeget fizettek ki, több mint 43,5 milliárdot.

Borbély Lénárd a hetilap kérdéseire kifejtette, hogy a harmadik korrupciógyanús szerződés az Alstomé. A metrókocsik beszerzését vizsgálva a fővárosi bizottság is megállapította, hogy a közbeszerzést úgy építették fel, hogy az Alstom győzelme eleve kódolt legyen.

PestiSracok facebook image

Arra az újságírói kérdésre, miszerint elképzelhető-e az, hogy minderről Demszky Gábor semmit nem tudott, Borbély azt válaszolta: "Kizártnak tartom, hogy a főpolgármester ne lett volna képben. Ha nem tudja a főpolgármester, hogy Budapest egy kis utcájában a hónap melyik napján viszik el a szelektív hulladékot, az elfogadható. Ám mivel Demszky Gábor idején zajlott Magyarország történelmében az eddigi legnagyobb uniós finanszírozással megvalósuló beruházás, elképzelhetetlennek tartom, hogy épp a főpolgármester lenne az, aki mindenről nem tudott."

A csepeli polgármester a beszélgetés végén úgy nyilatkozott, ha 2006- ban Tarlós István győzelmével a főváros vezetésében váltásra került volna sor, akkor ma több baloldali politikus ülne börtönben.

A teljes beszélgetést a Demokrata március 22-én megjelent számában olvashatja.

Vezető képen: Borbély Lénárd/ csepelinfo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.