Pesti Srácok

Gyurcsány: A DK nem akar senkire rátelepedni

Gyurcsány: A DK nem akar senkire rátelepedni

Komoly pozíciót nem kér magának egy esetleg Botka László vezette kormányban, de ahhoz megvan a hatalma, hogy nyugalomhoz segítse az országot – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc DK-elnök a Kossuth Rádióban. A volt miniszterelnök arról is beszélt, konzervatívabbnak tartja magát Orbán Viktornál, az MSZP-nél és a Momentum Mozgalomnál is.

Senki kedvéért nem mond le annak a félmillió embernek a képviseletérő, akik hisznek a Demokratikus Koalícióban – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Kossuth rádiónak. Arról is beszélt, a Botka Lászlóval való konfrontáció helyett inkább saját programját ismerteti, például arról, hogyan lehetne jobban élni ebben az országban. Gyurcsány megerősítette, véleménye szerint minden egyéni választókerületben közös demokratikus ellenzéki jelöltre van szükség annak ellenére is, hogy a baloldali pártok külön listán indulnak majd. Mint fogalmazott, a demokratikus baloldal nagyon mást gondol, a világról, Európáról, a polgári értékrendről, mint a mai magyar kormány. Ez kapcsolja össze a baloldali pártokat, egyéb kérdésekben ugyanakkor már vannak nézetkülönbségek.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, a tisztújítás óta minden demokratikus ellenzéki párttal egyeztettek telefonon. Hangsúlyozta, a DK nem akar senkire rátelepedni, ő pedig nem akar semmilyen komoly szerepet, pozíciót, nem tartaná egészségesnek, ha volt miniszterelnökként bent ülne egy esetleg Botka László vezette kormányban. Hozzátette, abban segítené az országot, hogy a nyugalom visszatérjen, és ehhez megvan a kellő befolyása.

Gyurcsány Ferenc elmondta, ő és Orbán Viktor háborgó fiatalok voltak, bár másképp háborogtak. Gyurcsány magát sokkal-sokkal nyugodtabb, a fülkeforradalmi típusú változásoktól magát távol tartó emberként jellemezte, ezért konzervatívnak tartja magát. A DK elnöke abban a tekintetben is konzervatívnak nevezte magát, miként ítéli meg egy új rendszerváltás szükségességét. Véleménye szerint Magyarországnak fordulatra lenne szüksége, de nem kell mindig mindent felforgatni, inkább sok apró változásra van szükség, és nyugalom. Ebben vitája van a Momentum Mozgalommal – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: hirado.hu; fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.