Pesti Srácok

Gyurcsány megint arra használta fel az ünnepet, hogy beszóljon Orbánnak

Gyurcsány megint arra használta fel az ünnepet, hogy beszóljon Orbánnak

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint szabadság csak a demokratikus jog és intézmények uralmával egyeztethető össze, azzal a világgal, amelyet a magyar miniszterelnök az elmúlt hét évben feldúlt.

A párt ünnepi megemlékezésén Gyurcsány Ferenc arra szólította fel hallgatóságát, hogy merjenek szabadok lenni, tudjanak jó magyarok lenni, és akarjanak európaiak lenni. Egyúttal kijelentette: Magyarország szabadsága európai szabadság, az volt 1848-ban is és az ma is.

- folytatta Gyurcsány Ferenc. Ennek a hagyománynak a legfontosabb része az emberi méltóság tisztelete, amit a mai kormány "sutba vet", pedig az emberi méltóság nem a kormánytól kapott jog, hanem velünk születik és mindenkinek kijár - jelentette ki.

PestiSracok facebook image

Azt mondta: számára a hazafiság nem a múlt mitikus tisztelete, hanem a ma megértése és a holnap építése.

Akik úgy gondolják, hogy a kontinenst érő kihívásra a bezárkózás, az elutasítás a válasz, azok nem az Európai Bizottsággal, hanem európai gyökereinkkel vitatkoznak - közölte.

A pártelnök hangsúlyozta, nem karantént szeretnének, hanem nyitott országot, ahol természetes módon létezik sokfajta mentalitás, ahol olyan emberek élnek, akik nem ijednek meg más nemzetek fiaitól és lányaitól, akik mernek emberségesek lenni.

- nyomatékosított.

Néhány százan vagy pár ezren síppal fogadják "az önkény urát", a hatalmasok pedig reszketnek - utalt az Együtt demonstrációjára. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy sípokkal meg lehet dönteni a rendszert, de mindenkinek joga van ahhoz, hogy a miniszterelnök értésére adja, "az önkény Magyarországával szemben álló" demokratikus országot akarnak.

Veszélyes és hamis gondolatnak nevezte azt, hogy a jelenlegi kormányt ne lehetne választáson legyőzni.

A DK a béke és a stabilitás megőrzését alapvető nemzeti és hazafias kötelezettségnek tartja, mert "el kell kergetni az önkény urát", de ezt a jog eszközével, választások útján kell megtenni - jelentette ki.

A rendezvény végén a párt vezetősége koszorút helyezett el az egykori Pilvax kávéház falánál.

Forrás: MTI; Fotó: Mohai Balázs/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.